BURGONYÁS LÁNGOS



Tegnap vacsorára készítettem, de miután csak ketten voltunk rá, sok lett volna a teljes adagot kisütni. Így éjszakára a tészta felét nyersen betettem a hűtőbe. Még jó, hogy ránéztem, mert hiába gyúrtam át a tésztát, a lelkemadta állandóan ki akart futni a Tupperes tartóból. Nem hiába, jól zárnak ezek a tálak. Így nem tettem rá teljesen a fedelét, így megállt, és nem kellett délelőtt a hűtőt takarítani - helyette lehetett a havat lapátolni..
Valami Isteni finom lett, talán ma még finomabb is volt, mint tegnap, de lehet, hogy csak azért, mert éhesek voltunk a friss levegő után:)

Hozzávalók:
2 db közepes méretű burgonya

40 dkg liszt
3 dkg élesztő
1,5 dl tej
1 db tojás sárgája
1 mokkáskanál cukor
1 teáskanál só
Olaj a sütéshez.
Tálaláshoz:
Tejföl, reszelt fokhagyma (aki szereti), reszelt sajt (Trappista, Eidami, Karaván, ki mit szeret).

Elkészítés:
A burgonyákat sós vízben, héjában megfőzzük, meghámozzuk, és krumplinyomón áttörjük. Ha langyosra hűlt, egy kelesztő tálba tesszük, hozzákeverjük a lisztet és egy teáskanál sót.
Közben fél dl langyos tejben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Ha szépen felfutott, hozzáöntjük a lisztes keverékhez, belekeverünk egy tojás sárgáját, és annyi langyos tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk (kb. 1 dl). Jól kidolgozzuk. Liszttel meghintjük, lefedjük, vagy egy tiszta konyharuhával letakarjuk, és duplájára kelesztjük (kb. 1 óra alatt megkel).
A tésztát lisztezett nyújtólapon jó ujjnyi vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk. Kézzel kihuzogatjuk, és hagyjuk még 15 percig pihenni.(Vagy: lisztes kézzel mandarin nagyságú gombócokat csavarunk ki a tésztából, óvatosan formázzuk, kihuzogatjuk, lisztezett tálcára szedjük, pihentetjük.)
Végül bő, forró olajban pirosra sütjük a lángosok mindkét oldalát. Papírtörlőre téve felitatjuk a felesleges zsiradékot.

Frissen, (de nem tűzforrón, mert gyomorbántalmakat okozhat a forró tészta), tejföllel megkenve, reszelt sajttal meghintve tálaljuk.
Aki szereti, a tejfölbe reszelhet fokhagymát is.
Ebből a mennyiségből kb. 10-12 lángos készíthető, mérettől függően. Ha sok lenne egy alkalomra, a tésztát nyugodtan meg lehet felezni, és a hűtőbe téve, másnap kisütni. A hűtőben ne fedjük le teljesen, mert túlkelhet (kifut a tálból). A másnapi sütés esetén egy órával korábban vegyük ki a tésztát szobahőmérsékletre, ha feljött újra, akkor szaggassuk, süssük.

Nagyon finom, laktató étel!





17 megjegyzés:

Hajnal írta...

Azta,nagyon guszta :D Kedvet is kaptam hozzá!!! Igaz a lángosról a legutóbbi emlékem elég rossz,de most megkívántam nagyon :-))!!!

szepyke írta...

Jesszusom, de ennék most egy ilyet!
Nem, nem egyet, kettő!:)

Kata írta...

Rendben van, jöhet a lángos, megy a leves:)

egycsipet írta...

Szépségesek! Teljesen megéheztem a képek láttán... :)

bobsi írta...

Biztos hogy megcsinálom!

Nóri írta...

Nagyon guszta. Nyami.

Gyöngyi írta...

Lányok, nem szoktam a főztömet dícsérni, de ami finom, az finom!! Hajrá, jó sütögetést!

Gyöngyi írta...

Kata, megbeszéltük:)

macs írta...

Hűűű, ez valami isteni jól fest! Következő hétvégén meg is csinálom!

Gyöngyi írta...

Macs, Andi barátnőm tegnap sütötte meg, és ezt írta: "Tegnap reggel megsütöttem a lángost, nagyon nagy baj volt vele.. Borzasztó kevés volt pillanatok alatt elfogyott.. Ez a krumplis nagyon finom, sokkal finomabb mint egy sima.."

napmátka írta...

Csodás! Mihamarabb sütnöm kell!

cinci írta...

..de guszta:)

Névtelen írta...

Kedves Gyöngyi!
Ha hűtőbe tesszük, akkor a már megkelt tésztát tegyük be?

Gyöngyi írta...

Én a megkelt tésztát tettem be (akkor láttam csak, hogy ez kettőnknek sok lesz). Vigyázz, ne jól záródó tálba tedd el, mert elkezd a hűtőben is nőni, nyomogasd meg, hogy jöjjön ki belőle a levegő. Én kétszer nyomogattam vissza a tésztát, éjjel, hogy ne fusson ki. Aztán a fedőt nem tettem rá szorosan, így eltéve, nem kelt tovább, csak másnap, amikor kivettem a hűtőből.

Ottis írta...

Azt hiszem ezt kipróbálom, nagyon guszta!

Kata írta...

Gyöngyi, mi is ettünk, nagyon finom!!! Maradék krumplipüréből, de így is működött. Még ma estére van egy kicsi, nekünk is sok lett:)

Gyöngyi írta...

Ottis, jó étvágyat kívánok!

Kata, egészségetekre! Szívesen besegítenék most! Fotóztál?