OTTHON



Ma, mint minden évben, karácsony első napján hazalátogattunk. Anyu finom ebéddel várt, és kérésemre, karácsonyfát is állított.. Egyedül nem akart, de végül mégis örült, hogy megtette. Aranyos volt, a fa alá beállította Jonnyka egyik kedvenc játékát is, mintha várná, hogy megjelenjen, és játszon vele..
Délután kimentünk Apuhoz a temetőbe, aztán a Bátyámékhoz. Szerencsénk volt a "nyári vihart" már fedél alatt töltöttük. Meg van bolondulva az időjárás, komolyan! Karácsonykor égdörgés? Dió nagyságú jégeső? 1 hete még megfagytunk a mínuszban, a hóban, ma reggel Bp-en gőzölgött a járda, a Duna felett gomolygott a pára. Tán 20 fok is lehetett. Tegnap tél, ma délelőtt tavasz, délután nyári vihar, tavaszi jégeső.. Lehet, hogy jó lesz, ha elkezdünk hozzászokni! Nem olvastam még utána, mire jutottak a Koppenhágában a globális felemelegedés elleni konferencián az államfők, de remélem, tesznek valamit ellene, mert nem lesz a gyerekeinknek jövője, ha így haladunk!

Egyébként a gyerekek tündériek voltak, Zétény még "csak" mosolyog, de Csenge hamarosan ovis lesz, és már szépen énekel, mesél:) A nagymamik, dédik elolvadva, ahogy illik:))
Picit szomorkás, de mégis szép napunk volt. Holnap a Sógórnőmékhez megyünk. Gondolom, sokaknak telik ilyen mozgalmasan a Karácsony - utazunk, sütünk, főzünk, és közben örülünk, hogy szép nagy családunk van!



Karácsony 2009.



Az élet utazás. Akár hosszú, akár rövidebb, mindig van eleje, és vége. Akkor élünk okosan, ha szeretjük egymást. És néha segítjük egymást végig az úton. Aztán, eljön a pihenés ideje. És kezdődik az utazás második szakasza. Ki tudja, talán az lesz mind között a legcsodálatosabb utazás..

Most nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy Apu nélkül, Jonnykám nélkül karácsonyozunk. És a Bartánőm jár a fejemben. Már Ő is fent van.
Remélem, figyelnek ránk, talán nyáron megtalálom az Ő csillagaikat is az égbolton.

A Karácsony, az a szereteté. Van már mindenféle nap, minden napot kineveztek valamivé, költészet napja, levegő napja.. de a karácsonyt nem lehet felülmúlni. Jó lenne, ha mindennap lenne egy pici karácsony.

Nálam most arról szól a karácsony, hogy megpróbálok felmelegedni. 6 nap fűtés nélkül, a 13-15 fokos "hőség" kimerített. Most végre melegítenek a radiátorok - ám úgy érzem, minden energiámat kiszívták az emúlt napok.

Reggel új nap virrad, remélem lesz erőm elkészíteni a csokitortákat, az ünnepi vacsorát.

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok Mindenkinek, aki csak ide tévedne!


LUCA NAPJA



December 13.. ajjaj, még 13 is:)

Krisztus után 304-ben szenvedett Siracusaban vértanúságot a szentéletû, jótékonykodó Szent Lucia, akinek emléke elõtt tisztelgett a római katolikus egyház már az 5. századtól kezdve. Luca napja a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig a tél legrövidebb napja volt, az évszak közepének tartották, munkaszünetes törvénynapként határozták meg. Nevének etimológiája a latin lux = fény szóval áll összefüggésben.
Ehhez a naphoz számos hiedelem, szokás kapcsolódik. A praktikák, mágikus eljárások, szövegek a tyúkok szaporaságát, tojáshozamának növekedését igyekeztek elõsegíteni. Éjfélkor ennek érdekében megpiszkálták a tyúkokat, nagyobb tojáshozamra kívánván õket serkenteni, máshol maguk a gazdaasszonyok mutattak példát „ülésbõl" a kotlósoknak.
A nyugati részeken volt szokás a fiúk „kotyolni" járása. Hajnalban indultak körútjukra az ismerõs házakhoz, szalmát vagy fadarabot vivén magukkal, amelyekre rátérdelvén adták elõ termékenységvarázsló, mágikus szövegeiket, minden földi jót kívánván a házaiknak a „Luca, Luca, kitty-kotty, Tojjanak a tiktyok!..." kezdetû szöveg kíséretében. Köszöntõjükért tojás járt cserébe. Luca napja gonoszjáró nap is volt, amikor a bûbájosok, boszorkák megronthatnak embert, állatot, ezért védekezésül be kell zárni elõlük minden ablakot, ajtót, sõt még keresztet is rajzoltak az ajtókra. A seprûket is elrejtették elõlük. A pénz kiadása is tilos volt és ekkor, kölcsönkérni sem volt ajánlatos.
Jóslásairól is híres volt e nap. Az ekkor készített lucapogácsával jósoltak a jövendõ élettárs személyére, e célból készítették a lucacédulákat is. 12 nevet írtak rájuk, egyet mindennap tûzbe vetettek, amelyik karácsonyra megmaradt, az mutatta a jövendõbélit. A lucakalendárium szerint a karácsonyig eltelt 12 nap idõjárásából próbáltak következtetni az egész évire, a lucabúzából pedig a következõ év termésére.
Kedvelt szokás volt ekkor a Luca-alakoskodás. Fehér lepelbe öltözve, belisztezett arccal fakanállal, meszelõvel ijesztgették a fiúk a lányokat, gyerekeket, majd kikérdezték, imádkoztatták õket. Aki jó volt, almát, diót kapott. Máshol a tyúkokat is megpiszkálták, vagy a háziak arcát „megmeszelték" a kiütések elkerülésére. A legények tréfából egyes helyeken vagy kicserélték a kapukat, vagy szétszedvén a szekeret fölvitték a tetõre, ahol összerakták ismét bosszantván a ház gazdáját és népét.
A legnevezetesebb hagyomány a lucaszék elkészítése volt, amely a boszorkák fölismerésére szolgált. Luca napjától karácsonyig „dolgoztak rajta", innen a mondás: „Lassan készül, mint a Luca széke." Karácsonykor kellett rájuk állni, mert ekkor látták meg a boszorkányokat, akik szarvat hordtak, de azután a széket el kellett égetni. Egyes helyeken mákot kellett az éjféli misére vinni, amit elszórván a rontó szellem fölkapkod, mialatt a nép egérutat nyer. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekezõ boszorkányokat. Hazatérvén pedig fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, keresztbe állították a söprût - mindegyik „hatásos" fegyver az ártani akaró gonosz ellen.



Forrás: parameter

BURGONYAGOMBÓCLEVES



Néha bajban vagyok, mit, hogyan kell helyesen írni. Itt ez a leves is, lehet, hogy kötőjellel kellene? Burgonyagombóc-leves? A helyesírási szótáramban hiába kerestem. De ha a "burgonyabeszolgáltatást" egybe kell írni, 8 magánhangzóval, akkor szerintem itt is elmegy a 7 magánhangzó:) A burgonyagombóc nem lehet jelző.. milyen leves? bugonyagombócos esetleg, vagy zöldségleves burgonyagombóccal.. No mindegy, már döntöttem, marad egyben!
Egyébként igazi téli leves, melegengető, laktató:)

Hozzávalók:
60 dkg burgonya
10 dkg füstölt szalonna
1 közepes fej vöröshagyma
2 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 kávéskanál Piros Arany paprikakrém (aki szereti, csípőset használjon)
Húslé, vagy 1 db marhahúsleves kocka
10 dkg parasztkolbász (füstölt kolbász)
Kb. 18 dkg liszt
1 evőkanál zsír
1 db tojás

Tejföl a tálaláshoz.

Elkészítés:
A burgonyát sós vízben puhára főzzük. Míg fő, addig a szalonnát kockára vágjuk, zsírjára pirítjuk. A pörcöt kiszedjük, félre tesszük. A visszamaradt zsírban megfonnyasszuk az apró kockákra vágott vöröshagymát. Rátesszük a karikára vágott sárga-és fehér répát, a Piros Arany paprika krémet, néhány percig pároljuk, majd meghintjük 1 evőkanál (2 dkg) liszttel. Pirítjuk, kevergetjük, hogy a liszt elveszítse nyers ízét. Felöntjük 1,2 l húslével, vagy forró vízzel, és beleteszünk egy húsleveskockát. A kolbász bőrét lehúzzuk (ha megmossuk, és szárazra töröljük, könnyen sikerül), majd karikákra vágjuk, és a leveshez adjuk. 10 percig főzzük.
Közben a burgonyát meghámozzuk, áttörjük, sózzuk, és hozzáadjuk a maradék lisztet, a zsírt és a tojást. Összegyúrjuk, ha nagyon lágy lenne, adjunk hozzá még lisztet. Vizes kézzel kis gombócokat formázunk, és a csendesen forrdogáló levesben kifőzzük őket. Akkor jó, ha minden gombóc feljött a leves tetejére. Pihentessük 10 percet, csak utána tálaljuk.

Tálalásnál tejföllel locsoljuk meg.

Tipp: Ebből a gombócmennyiségből az egyharmadát még kifőzés előtt tálcára tettem, majd a fagyasztóba. Ha megfagyott, nylon zacskóba téve jó szolgálatot fog tenni legközelebb, ha burgonyagombóc levesbetétet akarok főzni valamibe.




TIRAMISU

(ahogy én készítem)

Hozzávalók:
25 dkg Mascarpone krémsajt
1,5 csomag babapiskóta (30 dkg)
2 dl főzött feketekávé
2,5 dl habtejszín
1 tasak habfixáló por
3 db tojás sárgája
2 db tojás fehérje
1 csipet só
2 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 szál vaníliarúd
Kb. fél dl meggylikőr (rumos meggy leve)
1-2 evőkanálnyi Baileys krémlikőr
Kakaópor a szóráshoz.

Elkészítés:
Kb. 4 adagnyi kávét ízesíteni porcukorral (1 púpozott evőkanál), és meggylikőrrel.

Krém: A tojásfehérjéket 1 csipet sóval kemény habbá felverni, betenni a hűtőbe. A tejszínhabot szintén kemény habbá verni, közben hozzáadni 1 evőkanál porcukrot, és egy csomag habfixálót. (ha Hulala habtejszínt használunk, nem kell a habfixáló).
A tojássárgáját 1 lapos evőkanál porcukorral habosra keverni, hozzáadni a vaníliáscukrot, és a vaníliarúd kikapart magjait. Hozzákeverni a mascarpone krémsajtot, 1-2 evőkanálnyi Baileys krémlikőrt, majd óvatosan a tejszínhabot, végül a tojásfehérjéből vert habot. Ne törjük össze, maradjon habos-krémes.

Összeállítás: A babapiskótát belemártogatni az ízesített kávéba (nem eláztatni, de azért ne is maradjon túl száraz. Az így beáztatott piskótákat egy üvegtál aljára sorba rakni, majd a krémmel meglocsolni. Amíg tart a krém, és piskóta, addig folytatni a rétegezést. A tetejére krém kerüljön. A tálat megrázogatni, hogy a piskóták közé is befollyon a krém. Letakarva hűtőbe tenni egy éjszakára.


Másnap, tálalásnál kakaóporral megszórni. Előre elkészíthető, könnyű, gyors, finom, krémes édesség.




VÉDŐMASZK



Egyre többen vásárolnak Pekingben kutyáknak gyártott védőmaszkot, miután hírek jelentek meg a médiában arról, hogy Pekingben két kutya megfertőződött az új influenza vírussal, a H1N1-gyel. Hát nem édes?


Fotó: MTI/AP
Forrás: vasnepe.hu

EGYSZERŰEN A H1N1 ÉS TÁRSAI ELLEN



Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük a H1N1 vírussal való találkozást, dacára minden elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus képes el is szaporodni a szervezetünkben.

Néhány nagyon egyszerű dolog segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé.


1. Gyakori kézmosás (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani).

2. "El a kezekkel a szádtól" módszer.
Próbáld meg megállni, hogy nem nyúlsz az arcodhoz és főleg a szádhoz a kezeddel, csakis alapos kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogod és utána a kezedről a vírust szépen lenyalod. (A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.)

3. Gargarizálj naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy Hydrogen-peroxidos vízzel, ha nem bízol a sóban.) A H1N1 vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással nagyban csökkenthető a vírusok szaporodása, illetve mennyisége. Ne becsüld le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert.

4. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeidet is tisztítsd ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel.
Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztító-pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.

5. Erősítsd az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával! Ha a C-vitamin szükségletedet tablettákkal fedezed, figyelj arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.

6. Igyál olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.) amennyit csak lehet!
A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.

Végül egy felhívással zárul az angol anyag:

"Küldd tovább ezt az e-mailt az ismerőseidnek. Soha nem tudhatod, ki veszi figyelembe - és marad miatta életben".

ÁLLATKÍNZÁS



Fél szemmel nézem a Fábry show-t, és teljesen ledöbbentem. A feltaláló boldog, hogy ország-világnak megmutathatja, milyen szuper ötletes!

Fábry készségesen segédkezik. A közönség pedig TAPSOL. Egy új, világmegváltó libatömő szerkentyű. Egy műanyag tölcsér, a végén cserélhető MENETES FÉM CSŐVEL.. Azért menetes, hogy a liba nyakának megfeleő átmérőjü csövet lehessen ledugni szerencsétlen állat torkán.. Hogy a menetek mennyire sértik fel az állat torkát, kit érdekel? És hogy miért kell egyáltalán kényszeretetni, mikor nem is éhes?

Szerencsétlen liba ott ül a műsoridő alatt egy mini ládában, amiben épp, hogy elfér. A nyakának van egy lyuk, magától nem tudja a fejét se kidugni, "összehajtogatva" megadóan vár a sorsára. És jön a boldogság, bemutatják az új találmányt! Fábry kihúzza a nyakát, a lelkes feltaláló lenyomja a csövet, Fábry mosolyogva markolássza a liba torkát - letuszkolandó a kukoricát (vagy ki tudja mit). Fele mellé megy, okosan kitárgyalják, hogy meg kéne nedvesíteni, akkor jobban csúszik.

Nem tudom, túl élte-e szerencsétlen, igaz, nem is kell túlélnie, hiszen elsősorban a májáért tenyésztik a libákat. Már azt sem értem, miért kell beteg májat enni? Hiszen azért nagy az a máj, mert beteg! Egy boldogtalan, megkínzott állat húsa más, mint egy egészségesé - mondják a szakértők.
Félreértés ne essék: Húsevő vagyok. Ám az értelmetlen állatkínzást nem tolerálom. És nem tapsikolok. Libamájat egy jó ideig nem akarok a tányéromon látni.


(kép: Dargay Attila, Lúdas Matyi rajzfilm)

SZÁMLA



Na ezt űberelje valaki! 11. havi Dijbeszedő számla hátulról. Víz, szennyvíz, szemét díj.


BOCI KOCKA ahogy én készítem



Kétszer kellett megsütnöm egy más után, túl gyorsan fogyott el. A második alkalommal módosítottam a recepten:

Hozzávalók:
Tészta:

15 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaópor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 csipet só
10 evőkanál cukor
1/2 db citrom reszelt héja
2,5 dl tej
7 evőkanál olaj
1 db tojás.

Krém:
25 deka tehéntúró (villával összetörve, hogy ne legyen csomós)
1 csomag Vaníliás cukor
4 evőkanál cukor
1/2 db citrom reszelt héja
1 db tojás
2 evőkanál búzadara.

Elkészítés:
A tésztához való száraz és nedves alapanyagokat külön-külön elkeverjük, majd összevegyítjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük.
A krém hozzávalóit is elkeverjük, és a barna masszába kávéskanállal beleadagoljuk. Előmelegített sütőben, 180 C fokon, 25-30 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba.)
Enyhén megszórjuk porcukorral és kocákra vágva tálaljuk.

Finom, gyorsan elkészíthető, egyszerű sütemény!

Köszönet a receptért Rózsikának, az eredeti recept ITT található!




NÉVNAP



Ma csodás napom volt - rég volt ilyen. Hajnalban félálomban botorkáltam kifelé, és magamban morogva mondtam a Férjemnek, hogy mire pályázik? Valami sztahanovista plecsnire? A névnapja ünnep, ilyenkor nem munkával kéne ünnepelnie... Úgy látszik, kihallattszott amit gondoltam, mert visszabújva a paplan alá, fél úra múlva friss kávé illata ébresztett, és készülő melegszendvics ígérete:) Feláldozott egy szabadságnapot a kevésből, ami még van, heuréka! Ünnep lévén, a kedvenceit akartam készíteni - hál Istennek, nem valami kimondhatatlan nevű flancos francia eledel a kedvenc! Pusztán egy finom egyben sült fasírt kolbásszal töltve, hasábburgonya, káposztasaláta, csokitorta volt a kívánság. Oh, ez nem nagy ügy, csak husit kell venni, már minden van itthon. 9 körül el is indultunk - de ha már megyünk vásárolni, akkor a piacra is nézzünk ki, meg ide is, meg oda is:) Végül késő délután értünk haza, úgy elszaladt az idő.
Már ki vannak pakolva a nagy áruházakban a karácsonyi cikkek, és persze, mindent komótosan végignéztünk, felpróbáltunk.. Tündéri plüss mackók, hógolyók, díszek és csecsebecsék, szédületes választék van. Arra még nem sikerült rájönnöm, hogy a karácsonyhoz mi köze a lepkéknek, és a fácánoknak.. Ám mi gazdagabbak lettünk 2 fejdísszel, Kareszé egy helyes plüss rénszarvas aggancs harangokkal, az enyém ugyanez piros agancsokkal és világító bohóc orral.. Egy biztos, mi se fogunk már meghülyülni, pénzt adni ilyen gyerekes dolgokért, de olyan jól mulattunk - és remélem, a család is értékelni fogja karácsonykor!
Az ünnepi ebédből vacsora lett, nagy ügy, több is veszett Mohácsnál.





ÚJ MAGYAR TALÁLMÁNY



Bombaként robbant az új magyar találmány, gondolom sokakat érdekelhet.. Tovább gondolva a lehetőségeket, felmerült bennem:
Mi lenne, ha minden épület ezzel a cseréppel lenne befedve? Amíg süt a nap, olcsóbb lenne az életünk.. Ennek mennyire "örülnének" az áramszolgáltatók? Valyon mennyi az élettartama ennek a cserépnek? Milyen gyakran kellene cserélni?
Egy tv-interjúban nyilakozott a feltaláló, ott elmondta, hogy az árakat úgy kalkulálják majd, hogy a hazai felhasználók előnyben részesülnek, itt olcsóbban megvehetjük a terméket, mint külföldön. Remélem megfizethető ár lesz ez a kedvezményesebb ár!

Az új magyar világszabadalmat, az ún. napelemes tetőcserepet óriási siker övezte Münchenben és Budapesten is. Idén novemberben kezdik gyártani a BAZ-megyei Harsányban. Évente egymillió darabot készítenek. A megrendelők között nyugat-európai, amerikai és ázsiai ügyfelek is vannak. A hagyományos napelemeknél olcsóbb lesz a telepítésük, könnyen beépíthető az eredeti tetőszerkezetbe, és 10-40%-kal több energiát képes termelni.

Géniusz Európa nagydíjat kapott.
A 2009. szeptember 9-13. között Budapesten megrendezett Nemzetközi Találmányi Vásáron számos új magyar felfedezéssel ismerkedhettek meg a látogatók. A feltalálók versenyére 135 magyar és 185 külföldi találmány nevezett be. Tóth Miklós 44 éves elektronikai szakember napelemes tetőcserép szabadalmával nyerte el a Géniusz Európa nagydíjat a fesztiválon. Még a budapesti vásárt megelőzően a májusi müncheni InterSolar expón mutatták be először a találmányt a szakmai közönségnek, ahol szinte bombaként robbant a forradalmi szabadalom.

Világszabadalom
A feltaláló régóta foglalkozott a megújuló energiaforrásokkal, kutatásai eredményeként most kifejlesztette az ún. TMT Napelemes Cserép Rendszert (TMT Solar Tile System), amelyre 2007-ben világszabadalmat jegyeztetett be. „Az esztétikum és a céltudatosság inspirált az új napelemes rendszer kifejlesztésében, melynek alkalmazásával a felhasználó korlátlan lehetőségeket kap a saját otthonának esztétikus, környezetbe illő napelemes energia rendszerének kialakításához” – foglalja össze Tóth Miklós a szabadalom lényegét. A találmány tehát nemcsak a napelemes energiatermelés hatékonyságát növeli, hanem esztétikailag is újdonságot hoz, hiszen az által tervezett tetőcserép – akár utólag is – beilleszthető a ház eredeti tetőszerkezetébe, így a ház és tető építészeti stílusa nem szenved csorbát. Novemberben indul a gyártás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban idén november végén kezdődhet a termékgyártás, addigra épül fel a termelői kapacitás. Évente egymillió darab cserép gyártását tervezik, többféle típusban lehet rendelni. A beruházás összértéke 700-800 millió forint, ebből 150 millió forint a gyár megépítése, míg 500-600 millió forintértékben telepítenek gyártókapacitást és gépeket. A 3000 négyzetméteres telket jelképes összegért kapták meg a helyi önkormányzattól, állami támogatást nem kaptak, a bankokra pedig egyáltalán nem számított. Ennyit a hazai kkv-szektor finanszírozásáról és az innovációról. Megrendelések már a világ valamennyi tájáról érkeztek, így többek között az USA-ból, Mexikóból, Olaszországból, Németországból és Franciaországból – mondta a feltaláló. Több mint 30 országból érdeklődtek eddig a forgalmazói jogok iránt. A cserép súlya típustól függően 1,2-1,5 kg között váltakozik, és egy négyzetméternyi felület megépítéséhez 10-14 db cserépre lehet szükségünk. Egy családi ház teljes áramellátásához 100–300 napelemes cseréppel számolhatunk.

A napelemes cserép előnyei:
• fagy- és hőálló, UV-sugárzásnak ellenálló,
• nem égethető, anyagában színezett,
• kompatibilis a nemzetközi rendszerekkel,
• bármilyen formájú tetőcseréppel felépített tetőhéjazatba rakható,
• energiatermelő felülete 10-40%-kal nagyobb a hagyományosnál,
• műemlékvédelem alatt álló épületeken alkalmazható,
• nem kellenek kiegészítő egységek (elektromos vezetősín, vezeték, tartó),
• a meglévő cserép helyére illeszkedik,
• szabálytalan tetőszerkezetben is használható,
• telepítéskor azonnal működőképes, külön beszabályozást nem igényel,
• korlátlanul (akár egyeként is) bővíthető,
• a tetőszerkezetet alkotó gerendák keresztmetszete 50%-kal kisebb lehet a súly csökkenése miatt,
• felhasználási környezet: -40ºC tól + 110ºC-ig,
• fényáteresztő képessége 10%-kal magasabb az üvegnél,
• nincs vizuális környezetszennyezés, kötött formák

Az eddig forgalomban lévő napelemtáblák fő alkalmazási korlátja, hogy meghatározott méretben több szoláris egység összeépítésével fix egységeket alkotnak. A napelemek ráadásul egy tartószerkezet segítségével kerülnek a tetőre, azokat csak utólag lehet telepíteni, így a tetőfedés egységét és a tetők esztétikai összképét megbontják, emiatt védett műemléképületeknél nem alkalmazhatóak. További hátrányuk, hogy ha bármelyik szolárcella meghibásodik, azok nem cserélhetőek vagy javíthatóak, hiszen azokat előzetesen gyárilag fixen a táblákba szerelték. Ráadásul az elektromos energia tárolásához külön akkumulátorok és akkutároló helyiség szükséges. Esztétikai és gazdaságossági szempontoknak kis mértékben felelnek meg – summázza Tóth Miklós a hagyományos napelemek hátrányait. Bármilyen formában, színben, alakzatban „A beépítésekor csak a meglévő tetőcserepet kell kivenni, így utólag is beilleszthetjük a helyére az új napelemes cserepet azonos formában, méretben és színben. A súlya harmad akkora, mint a tetőn lévő héjazaté, ezért a tetőt statikailag nem terheli, mert kiváltja az agyag, a beton, a pala tetőcserép súlyát. A tetőn bármilyen elrendezési módban, alakzatban alkalmazhatóak, ferde és párhuzamos tető kialakításnál egyaránt” – magyarázza Tóth Miklós. Beruházás szempontjából költségtakarékos, mert
egyenként is bővíthető a rendszer a rendelkezésre álló anyagi források szerint. A napelemes cseréphez nem kell külön áramvezető gyűjtősínt és kábelösszekötéseket használni, mert azok integrálva vannak a készülékben. (Embedded image moved to file: pic18300.gif)

10-40%-kal több energiát termel
A hagyományos napelemnél 10-40%-kal több energiát képes termelni, ami egy négyzetméter felületen egyszerre 140-220 W elektromos áramot jelenthet. A napelemes cserép rendelkezik saját tölthető speciális akkumulátorokkal, ezért külső akkumulátorok alkalmazása és külön akkuhelyiség nem szükséges. Napközben fény hatására a cserép elektromos energiát termel, ami azonnal felhasználható, ugyanakkor a saját beépített akkumulátorok töltése is ilyenkor történik. Éjszakai fény hiányában a napelemek nem működnek, viszont a beépített akkumulátorok az energiát leadják, emiatt a működés 24 órás üzemű. Már készül akkumulátorok nélkül is, ilyenkor közvetlenül a rákapcsolt elektromos fogyasztókat látja el. A napelemes cserép bármely a piacon kapható DC/AC, DC/DC elektromos inverterrel használható, azokkal kompatibilis, a hazai és nemzetközi szabványoknak megfelelő névleges feszültséggel készülnek. A termékről bővebben http://www.ideassolar.hu/. olvasható.. (Ingatlanmagazin)



OKTÓBER 23.



Már 30 éve lakom Budapesten, de a mai napig nem tudok betelni vele - egyszerűen csodaszép. Főleg este tetszik, amikor kigyúlnak a fények. Most az ünnep miatt 3 napig még szebb, mint szokott lenni! Nem csak a vár, a Halászbástya, a hidak stb. öltöztek ünnepi díszbe, de a parlament is díszkivilágítást kapott. 3 estén keresztül (okt. 23. - 25.) lehet látni ezeket a fényeket, még holnap megnézheti, aki teheti. Sokan voltak a budai alsó rakparton, és majd mindenki fotózott - én is:



FRISS HÁZASOK



A macsó és a szőke összeházasodik. A fickó az esküvő után elmondja a "szabályokat":
- Akkor jövök, akkor megyek, amikor akarok, az asztalon legyen mindig friss vacsora, kivéve, ha azt mondom, hogy a haverokkal horgászni mentem.
Mire a nő:
- Rendben van, de én pedig közlöm, hogy itt este 7-kor mindig szex lesz, akár itthon vagy, akár nem!


MINDEN ROSSZBAN VAN VALAMI JÓ



A szomszédunkban építkeznek, remélem szép lesz, ha kész lesz. Egyenlőre arra kell figyelnem, hogy reggelenként le legyen engedve a roló, egyébként a munkások belátnának. Most már nagyon be vannak öltözve, de nyáron fiatal, izmos srácokat lehetett látni, mint itt a videón:) Ez volt a jó dolog:) A rossz, hogy zajjal jár az építkezés, de rendes szomszéd lévén, nem panaszkodom.



SZÉLKÁR



Meg van bolondulva az időjárás - múlt héten még nyár volt, annyira, hogy a némelyik rózsám elkezdett megint nyílni.. Most pedig meg lehet fagyni, Ausztriában már havazott tegnap. Nálunk olyan szélvihar volt, hogy 2 láda muskátlimm is bánta, lezuhantak a teraszról. Még jó, hogy nem a villanyvezetékre, vagy az autóra, abból már a nyári viharkor elég volt.
Annyira nem vagyok szomorú miatta, hiszen már ősz van (vagy tél?), úgyis megszüntettük volna hamarosan. Teleltetni nem tudom, a futómuskátli valamiért nem marad meg nekem, így minden tavasszal kis palántákat szoktunk venni.
Nagyon szépek voltak az idén, kb. 1,5 m volt a lecsüngésük, millió virággal. Igaz, vizet minden nap kaptak, hetente pedig tápoldatot, de meghálálták.


Időjárás előrejelzés : Köpönyeg.hu

TEJFÖLÖS-SZILVÁS SZELET



Az egyik tartozásom törlesztem most, Anyósom, Évike sütötte nekünk nyár végén ezt a finomságot. A Kiskegyed, vagy a Tina, vagy nem tudom melyik újság lehetett az ihletadó, de hogy finom volt, azt tudjuk:)

Hozzávalók:
50 dkg szilva
12 dkg vaj
10 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
3 db tojás
20 dkg liszt
1 tasak sütőpor
1 dl tejföl
5 dkg porcukor
1 mokkáskanál őrölt fahéj
Vaj, zsemlemorzsa a tepsihez.

Elkészítés:
A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a citromhéjat és - állandó keverés mellett - egyenként két tojást. Beleszórjuk a sütőporral elkevert lisztet, és a tésztát simára kidolgozzuk.
A masszát kivajazott, zsemlemorzsával meghintett tepsibe öntjük, elsimítjuk, és a tetejét kirakjuk a megmosott, kimagozott, félbevágott szilvával.
A tejfölt a megmaradt tojással, a porcukorral, a fahéjjal simára keverjük és a szilvára öntjük. 180 C fokos sütőben 45 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, csak utána szeleteljük.




HIÁNYOZNAK



Tudom, hogy ez gasztroblog, hisz én indítottam, mégis, az én blogom, ide azt írok, amt akarok. Lesújt, hogy a honlapomról "viszik" el a képeket, recepteket. Már semmi sem szent.
Ma nem aludtam semmit, reggel van lassan. Lehet, hogy a hirtelen lehűlés is szerepet játszik, de leginkább az a baj, hogy nem tudok kikapcsolni. Jár az agyam. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a Szeretteim, akiket elveszítettem, hidegben, sötétben vannak a föld alatt. Vagy a Dunában. Vagy a tengernél. Átölelném Őket. Vagy bekapcsolnám a fűtést. Már nem tudok segíteni, és ez fáj. Lelkiismeret furdalásom van. Mi az, amit megtehtettem volna, és nem tettem meg? Hol lehetnek most? Hiányoznak.

ELGONDOLKODTATÓ



Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él. Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról?
- Nagyon jó volt apa!
- Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
- Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.


Jámbor Lajos festménye

SERTÉSINFLUENZA



Ha reggel tükörbe nézel, és így nézel ki, azonnal fordulj orvoshoz!



OSCAR DÍJ:)



Mostanában egymást érik az "Oscar-díj" átadások a gasztroblogokon. A „szobrocskát” én is megkaptam Zsuzsi jóvoltából, amit nagyon köszönök! Szobrom még nem volt, most ez a hiányérzetem is megszűnt:)
Tovább is adom Emilinek, Andinak, Dédikének, Gondaanyunak és nem utolsó sorban Böbsinek! Remélem, értékelni fogjátok:)




VÉVÉ



Megint kevesebb lett a világ. Ma, délután, a szívemnek egyik legkedvesebb Barátnőmet kísértük el végső útjára. Értetlenül állok, valami hiba történt valahol, nem lett volna szabad ennek megtörténnie! És ilyen fiatalon. Vali soha nem adott fel semmit, erős volt mint egy vár, pozítív a végtelenségig! Hihetetlen, hogy a rák került ki győztesen.

"Annyi emberrel találkozunk az életben, de csupán néhány gyakorol nagy hatást szívünkre és lelkünkre. Ők azok, akik kitöltik gondolatainkat, s akik mindig fontosak maradnak számunkra: igaz barátaink."

Igaz Barátom volt. Mindent adott, és mindent adtam. Ez egy őrület. Nem tudom kinek nehezebb, Neki, vagy nekem, de hogy fáj nagyon, azt tudom.
Sok-sok kép van előttem - az első találkozásunk, az első vitánk, a közös munkáink, a beszélgetéseink, a Szelidi-tó, a szilveszter, a koncert, a titkaink... A sírba vitte az enyémeket, és is ezt teszem az Övéivel..

Már most hiányzol.. Mi lesz később?



TÚRÓS - HABOS KRÉMES



Szabados Erzsike küldte el nekem ezt a receptet, és olyan jól nézett ki, hogy ki kellett próbálni. A hétvégén megsütöttem, és nagyon finom lett! Itt van a RECEPTJE. Érdemes kipróbálni.




H1N1

"Van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?

A Kossuth Rádióban volt hallható, hogy a felnőtteken végzett tesztek eredményei még nem ismertek, de elkezdték veszprémi önkéntes gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva, rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem, minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.

A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.

Jegyezzük meg ezt a számot, mert még visszatérünk rá.

Mit felejtettünk el 33 év alatt?
Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat rövidebb-hosszabb időre megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes elnevezés lett volna.

Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.

És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:

A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.

A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.

A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.

Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.

Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.

A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.

A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.

Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos “gyógyszerlogikájukkal”: a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.

Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért, vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.

Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

Számoljunk tovább:
Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk EGYETLEN életet a sertésinfluenza következményeitől?

Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének…

A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált, ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak a veszteségi aránya.

Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire a tudomány lelkesen tapsol, mert “minden egyes élet értékes”. Viszont ha ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani EGYETLEN élet megmentése érdekében.

Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy EGYETLEN élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül, attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.

Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10 embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.

Kinek ennyire értékes 1 élet?
Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy “csinálni KELL valamit”. A reformok reformját is megreformálják, mert azt várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó. Ezért ők csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani. Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.

200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az oltásba magába, szintén elgondolkodtató - nem? Ha a józan ész alapján közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a következő választásokkor.

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA

Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai.

A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.

Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról."

Forrás: Natúr hírek

MEGFÁZÁS



Egyik szemem sír, a másik nevet. Miután hétfő óta csak romlott az állapotom, tegnap eljutottam a tüdőszanatóriumba (még jó, hogy itt nem 2 hónap a várakozási idő, mint pld. a rheumán). Nem a h1n1 új vírust kaptam el, hanem megfázás, vagy pollenallergia, vagy mindkettő együtt. Gondolom ez abból derült ki, hogy "csak" hőemelkedésem van, és nincs láz, ezt többször el kellett mondanom.
A 30 éves allergia, és a 20 éve tartó asthma után már igazán tudhatnám, ha itt az ősz, vagy a tavasz, biztos beüt legalább egyszer a krach. Ám ilyen pocsék régen volt - nem bírok köhögni, orrot fújni, annyira fáj ilyenkor a jobb oldalon a mellkasom, a sok erőlködéstől. Ha hétrét görnyedek könnyebb köhécselni egyet, az orromat pedig kilehelem.. Kész gyötrelem. Egyetlen elfogadható testhelyzet van, félig fekve, baloldalon, nem mozdulva, pihegve. Na, ezt kéne 24 órán keresztül, akkor egészen tűrhető lenne.
Szednem kell antibiotikumot, és a legnagyobb bánatomra szteroid kúrát kell tartanom - ami kikészíti az ízületeket, mint azt már sajnos ismerem.

Reggelire muszály volt enni valamit, még ha nincs is étvágyam, a gyógyszereket evés közben kell bevenni. Tegnap kaptam a piacon káposztával töltött uborkát, ezt tettem a maci-sajtos, kolbászos kenyérre. A "töltött uborkára" az egyik barátnőm hívta fel a figyelmem, igaz, Ő a "Kovászos uborka kápossztával töltve" receptjét kereste, ez pedig ecetes uborka, édes káposztasalátával. De az elv ugyanaz: elkészítik külön az uborkát, külön a káposztát, az ubit kifúrják, és bele a káposzta. Ennyi.



Tegnap főztem egy húslevest délután - most csak erre vágyom. Este majd egy túrós csuszát a Férjemnek, az hamar kész van. Addig pedig megpróbálok baloldalazni - és abban bízni, hogy jó tv műsor lesz ma..



KÁPOSZTA SALÁTA ÉVÁTÓL



Hozzávalók:
1 fej kisebb káposzta
1 nagy fej lilahagyma
3 db ecetes uborka
Majonéz, mustár, só, bors ízlés szerint (mintha tartár mártást készítenénk, csak citromlé és cukor nélkül).

Elkészítés:
A káposztát, hagymát, uborkát egészen apró kockákra felaprítjuk (mint a káposztás tésztához). A többi hozzávalóból jó ízű mártást készítünk, és elkeverjük a zöldségekkel. 1 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

Sült húsok mellé remek saláta, de pirítós kenyérre kenve is nagyon finom. Fogyókúrázóknak is ajánlom (csak óvatosabban bánjunk a majonézzel).




Márk, remélem időben írtam be a receptet!

CUKKINI FŐZELÉK



Hozzávalók:
Kb. 1,5 kg cukkini
2 db közepes fej vöröshagyma
1 pohár tejföl
2 csapott evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 csomag kapor
Citromlé (aki savanyúbban szereti).

Elkészítés:
A hagymákat kis kockára vágjuk, egy hőálló üvegtálba tesszük, olajjal meglocsoljuk. A cukkinit meghámozzuk, lereszeljük, és lesózzuk. Állni hagyjuk, míg levet ereszt. Kicsavarjuk, és a hagymára tesszük, összekeverjük. Mikrohullámú sütőben puhára főzzük (800 Watt-on, kb. 15 perc). Főzés közben 5 percenként megkeverjük. Ha kész, megszórjuk a liszttel, gyorsan összekeverjük, hogy ne legyen csomós, majd beletesszük a felvágott kaprot, és további 2-3 percre visszatesszük a mikróba. Végül belekeverjük a tejfölt is.

Tálaláskor sült kolbászt, sült krumplit adunk mellé. Tükörtojással is nagyon finom.

Imola készítette a nyaralásunk alatt, nekem nagyon ízlett, olyasmi, mint a tökfőzelék. Az volt az egyik érdkessége, hogy nem talált reszelőt, így késsel vágta kisebb darabokra a cukkinit - szerintem mindegy, hogy reszelve, vagy darabolva van, itt csak az ízesítés a fontos. A tökfőzelékhez feltétként én sült húst (sült oldalas, sült pulykacomb, sült csirke, fasirt), vagy pörkölt félét szoktam tálalni, de ez a krumpli-sült kolbász megoldás is nagyon ízlett. A Fiúk még csavartak egyet a dolgon, tojásrántotta sült kolbásszal volt az Ő feltétjük.
Én a mikrósütőben való főzésért nem vagyok oda, de hogy pillanatok alatt elkészült ez az étel, nagyon szimpatikus!



SÁRVÁRI FÜRDŐ



Szemenye, Pusztalánc, Kisgecsej, Bögöte, Köcsk, Városmiske, Gérce, Dabronc, Hetyefő, Tokorcs, Rigács, Sótony, Nyögér, Bejcgyertyános és még sorolhatnám, milyen érdekes nevek! Mind egy-egy községet, falut takar - biztos mindegyiknek megvan a maga története, miért hívják úgy, ahogy. Mi a legutolsóban üdültünk egy hétig, a Barátainkkal béreltünk egy házat, s innét portyáztunk naponta. Elsősorban a Sárvári fürdőbe, ami már 3 évvel ezelőtt is megragadott: nem csak a gyógyvize miatt, hanem az élményfürdője is nagyon tetszik. Különösen a "sodró" rész, ami egy centrifuga tulajdonképpen, csak ruhák helyett az emberek pöröghetnek benne. Életemben nem úsztam annyi rekordot, mint ott! Az öltözője külön fogalom, egy labirintus, és koedukált lévén, igen izgalmas feladat megtalálni a szekrényt, a tusolót.. Időnként eltévednek az új látogatók, így aztán néha akadtak bonyodalmak:)





Sárváron láttam ezt az érdekes virágos oszlopot is, nagyon jó ötlet. A függőlegesen (vagy vízszintesen) álló lécek közé egy nagy fekete műagyagzsákot tettek, abba földet, helyenként kilyukasztva. Amikor fiatal a muskátli, beültetik, és ilyen szépségek lesznek belőle:




A múltkori üdülés alkalmával jártunk Kőszegen, Sopronban és környékén, most Szombathelyre és Sümegre kirándultunk 1-1 nap. A Sümegi vár nagyon tetszett, jó meredeken vitt fel a kisbusz, féltem is rendesen. Nem tudom, mikor alakult ki a tériszonyom, de hogy van, az tény. A látvány viszont olyan szép volt, hogy fotózni kellett. Rávettek, hogy kipróbáljam a kalodát is, mit mondjak, nagyon kényelmetlen!






A vár aljában egy lovarda volt, a pacik szállása pazarul néz ki, az ablakokon kukucskálnak ki:



Itt rendszeresen tartanak várjátékokat, idomított lovakkal, az egyiket épp akkor tanították meg lefeküdni, érdekes volt látni a módszert:



A Sümegi vár után Kehidakustányon álltunk meg fürödni - ki gondolná, milyen modern gyógy- és élményfürdő van egy ilyen eldugott kis helyen! 49 C fokos thermálvíz, élményfürdő, többféle medence - kevésnek bizonyult a 2 óra fürdésidő.



Szombathelyre csak fél nap maradt, oda vissza kell még majd mennünk!



Tegnap, vasárnap reggeli után 10 órakkor indultunk haza, a Balaton északi partján jöttünk körbe. Megálltunk Szigligeten (mindig csak a túlpartról látjuk), érdemes volt, gyönyörű a kilátás - bár a fotózásom némi kívánni valót hagy maga után:




Ha már Balaton, fürödni is kell, kb. 20 fokos lehetett a víz Balatonszepezden, és nem a Férjem volt az egyetlen, aki bemerészkedett.
Balatonaligán álltunk meg ebédelni - kár volt. Magas árak, lassú kiszolgálás (pedig egyedüli vendégek voltunk), és az étel is hagyott kívánnivalót maga után. Maga az étterem (Kikötő étterem) nagyon jól nézett ki, lefotóztam, de mégse mutatom meg, nem érdemes rá.

A Balaton északi partján szép élmény végigautózni, még ha időben több is, de olyan csodás látvány, hogy nem szabad kihagyni!

Budapest előtt 25 km-rel kaptunk egy defektet - nem lett baleset belőle, de mégis kellemetlen. Végül este 8-ra hazaértünk, jó hosszú nap volt!

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, az időjárás is kegyes volt hozzánk. Csak azért imádkoztam, hogy ne essen. Felöltözni, levetkőzni lehet, de esőben mászkálni nem kellemes.
A főzést is beosztottuk, Ernő finom kinai ebédet főzött,



Imola cukkini főzelékkel jeleskedett,



Karesz grillezett: csípős kolbászt, baconba csavart virslit és fűszerezett tarját:




egyszer került csak rám a sor, gulyáslevest és túrós tésztát készítettem.



Mosogatni nem kellett, a gép megtette helyettünk:)A többi napokon étterembe mentünk, Sitkére, a Borostyán étterembe kétszer is ellátogattunk, csak ajánlani tudom: udvarias, gyors kiszolgálás - és még finomakat is ettünk!