H1N1

"Van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?

A Kossuth Rádióban volt hallható, hogy a felnőtteken végzett tesztek eredményei még nem ismertek, de elkezdték veszprémi önkéntes gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva, rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem, minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.

A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.

Jegyezzük meg ezt a számot, mert még visszatérünk rá.

Mit felejtettünk el 33 év alatt?
Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat rövidebb-hosszabb időre megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes elnevezés lett volna.

Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.

És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:

A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.

A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.

A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.

Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.

Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.

A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.

A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.

Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos “gyógyszerlogikájukkal”: a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.

Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért, vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.

Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

Számoljunk tovább:
Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk EGYETLEN életet a sertésinfluenza következményeitől?

Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének…

A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált, ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak a veszteségi aránya.

Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire a tudomány lelkesen tapsol, mert “minden egyes élet értékes”. Viszont ha ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani EGYETLEN élet megmentése érdekében.

Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy EGYETLEN élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül, attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.

Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10 embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.

Kinek ennyire értékes 1 élet?
Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy “csinálni KELL valamit”. A reformok reformját is megreformálják, mert azt várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó. Ezért ők csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani. Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.

200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az oltásba magába, szintén elgondolkodtató - nem? Ha a józan ész alapján közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a következő választásokkor.

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA

Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai.

A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.

Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról."

Forrás: Natúr hírek

7 megjegyzés:

semilin írta...

No comment... Ezektől minden kitelik!

cinci írta...

Én nem adatom be magamnak a védőoltást...
Szép hetet..puszi:)

Unknown írta...

Én meg beoltatom magam, ha már a cég fizeti :) Ami meg ide van írva abból meg sok mindent nem hiszek el illetve túlzásnak tartok. Egy dolgot meg nagyon hiányolok: Irodalomjegyzék Ha már ilyen fontos dolgokról ír valaki szerintem ez az alap, hogy komolyan lehessen venni. Amúgy meg több mint 10 éve használjuk az influenza elleni védőoltást. Én is kaptam már és még megvan mindkét kezem :D A fent említett oltás pedig szinte ugyan az.

Mariann Czene írta...

Az influenzaoltás már kipróbált oltás!
De ez az új egy még nem teljesen ismert vírus elleni nem kellően kipróbált vakcína!!!
Ne mondja nekem senki, hogy egy hónap alatt találkozott minden kivétellel és minden problémás esettel ez a gyógyszer..
Én kezdhetek rettegni, mert a férjemet oltják.

Gyöngyi írta...

Emili, nagy üzlet! Kapcsold be a tv-t, csupa gyógyszer reklám..

Cincike, én se, ám félek. Krónikus lévén rizikós a vírus, ám miért pont én lennék az a 200.000-dik?

István! Irodalomjegyzék? Nem értem mire gondolsz pontosan.

Mariann, igazad van, most olvastam egy tanulmányt, be is linkeltem a következő posztba..

cinci írta...

A fiam munkahelyén mindenkit beoltanak...

Gyöngyi írta...

Cincike, ez nem kötelező oltás, ha a Fiad nem akarja, akkor nem adhatják be, szerintem.. Vagy a tanárokra más szabályok vonatkoznak??