SZIKLA



A közmondás szerint, ha megszabadulunk egy nagy tehertől, az mondják, legördült egy kő az ember szívéről. Nekem már 13. napja egy szikla csücsült a mellkasomon - és ma, legördült. Maradt a kő, de ez már közel sem olyan súlyos, fellélegezhettem végre egy kicsit. Lehet látni az alagút végét - Apum úgy látszik, túl van a nehezén, hála Istennek, és Apum erős szervezetének, és természetesen az orvosoknak, nővérkéknek, és mindazoknak, akik küzdöttek, küzdenek Érte. Igaz, hogy még mindig az intenzív osztályon van, igaz, hogy rengeteg cső és gép segíti az életét, de már önállóan lélegzik!

A szívmonitor egyenletesen zümmög, az infúziók csöpögnek, a csövek szipákolnak, és ki tudja, még mennyi mindent figyelnek a kamerák és a 2 nővér a nap 24 órájában, de működik!
Apu megismert, már tudja hol van, és miért. Nem nagyon lehet érteni mit mond, de annyit megértettem, hogy azt kéri, segítsek Neki megfordulni... Mondtam, hogy nem lehet, annyi cső van itt, hogy nem szabad, bírja ki, már nem kell sokáig várnia, és sétálhat ki a szeretett kertjébe.. A másik, amit megértettem, hogy fázik. Nem csodálom, egyetlen lepedő kevés menedék a külvilág ellen - megígértem, hogy segítek. Szóltam is, és megkaptam az ígéretet, hogy hoznak takarót, csak előbb legyen vége a látogatásnak aztán fürdetés és egyéb következik, nem fog fázni, ne nyugtalankodjak, figyelnek Rá! Szívszorító látvány volt.. egy gyenge kézszorítás azért sokat segített leküzdeni a könnyeimet..

Csak 5 percet lehettem Vele. Igaz, mire Anyu, a Bátyám, és a Férjem is meglátogatta,(csak egyesével volt szabad bemenni), biztos ki is merülhetett. Ma csak én értettem mit szeretne, remélem minden nappal jobb lesz a beszéde is..

A főorvos szerint napokon belül átkerülhet a Bel-osztályra, végre ki innen az intenzívről, már alig várom - várjuk!
Egyébként az influenza-járvány miatt látogatási tilalom van, csak az intenzív osztályra engednek be látogatókat. Belépéskor be kellett öltözni - zokszó nélkül tettük, Isten óvjon, hogy valami fertőzést bevigyünk még..

A látogatás után kimentünk a kertbe, szerencsére:) Lukrécia, Apum macskája még délelőtt leosont a borozóba, és Anyu nem vette észre.. Mikor kinyitottuk az ajtót, ezerrel sipircelt kifelé:) Van egy fia, és valami szédületes, mit produkálnak! Szinte nem lehet tőlük közlekedni, állandóan láb alatt, láb között (!!) vannak, nagyon kell figyelni, nehogy orra bukjon az ember!



A kert csodaszép, a szőlő megmetszve, 2 rügyre, ahogy kell, a hagyma, sárgarépa stb. magok elvetve, takaros kis sorokban, az üvegházban is elvetve a paprika, paradicsom és nem is tudom még mi minden, hogy szép kis palánták legyenek majd.. Sokat dolgozik Anyu délelőttönként, hogy a kertben minden megteremjen, mint minden évben. Csak Apu is rendbe jönne már! Ha az intenzív osztályt ki lehetne helyezni a kertbe, biztos gyorsabban gyógyulna!

Elfáradtam ma nagyon, éjfél elmúlt, hosszú volt ez a nap. De meg is nyugodtam - nem tudom, milyen hosszadalmas lesz a gyógyulási folyamat, de végre, elkezdődött!!

4 megjegyzés:

dédike írta...

Ez már jó hír .
Pihend ki magad, mert szükség lesz az erődre, hogy segíteni tudj a talpra állásban.
További jó gyógyulást Apukádnak.

Gyöngyi írta...

Köszönöm Dédike!

Mian írta...

Drága Gyöngyike!
Örülök a jó híreknek! Most már biztosan jobban lesz Apukád; jön a jó idö és akkor egész biztosan eröre fog kapni!
Kitartást Drága! :)

Gyöngyi írta...

Mian, köszönöm Neked is a szurkolást!
Bizony, napról napra javul az állapota, ma már végre kikerült az intenzívről, épp eleget volt ott.. A Belosztályon van, 13-as szoba, és ma péntek, 13 van.. Eddig nekem szerencsétlenséget jelentett ez a nap, de ma bizony szerencsésnek tartom inkább:))