"Hányszor vágták ezt a fejedhez a kölykeid : - Anya , te nem szeretsz !
Egyszer majd, ha a gyerekeimnek benő annyira a fejük lágya, hogy felfogják mitől ketyeg egy anya, elmondom nekik:
Merő szeretetből szekáltalak, hogy hová mégy, és hányra jössz.
Merő szeretetből hagytam, hogy rájöjj: a barátod egy szemét alak.
Merő szeretetből álltam mögötted két óra hosszat, míg kitakarítottad a szobádat, ami nekem tizenöt percbe telt volna.
Merő szeretetből hagytam elmenni a fülem mellett, amit a többi anya mondott vagy csinált.
Merő szeretetből hagytam, hogy botladozz, hogy megüsd magad.
Merő szeretetből fogadtalak el olyannak, amilyen vagy, ahelyett, amilyennek én szerettelek volna.
És merő szeretetből mondtam nemet, mégha útáltál is érte.
Némelyik anya nem tudja , mikor végezte el a dolgát. Szerintük minél tovább lézeng körülöttük a gyerek, annál jobb szülők ők.
Az én szememben a gyerek – papírsárkány. Éveket töltünk el azzal, hogy rábírjuk őket, szálljanak már fel. Szaladunk velük, , míg ki nem fogyunk a szuszból…..lezuhannak…..kötözünk rájuk még egy pár papírcsíkocskát. Foldozgatunk, vígasztalgatunk, igazgatunk, tanítgatunk….
És amikor végre felkapja őket a szél, akkor hosszabb madzag kell, és mi utána engedünk. Amennyit tekerintünk a gombolyagról, annál magasabbra száll a sárkány. Hamarosan elpattan a madzag, amely összeköt bennünket, és ő ott lebeg – szabadon, egyedül.
És mi csak akkor tudjuk meg, hogy elvégeztük, ami a dolgunk."
Erre az igaz, és szép írásra Gondaanyu hívta fel a figylemem, köszönet érte!
2 megjegyzés:
Ez nagyon jó! Életszerű, valóságos!
Ez bizony így van, ők felnőnek, elrepülnek, mi megöregszünk sajna:-)
Megjegyzés küldése