EPE



Milyen színe van az epének? Néhány tollas jószágot már "boncoltam", ott tudom, hogy zöld, max. zöldessárga. De, elöntötte a sárga irigység (epe), tartja a mondás. Elfutotta az epe, mint juhot a tályog. Epéje sincs, mint a galambnak. Elönti az epe, epebajos, epés megjegyzés, mind-mind negatív jelző. Hiába gondolkozom, nem jut eszembe semmi szép az epéről, pedig próbálok pozitív lenni! Naná, mert egy fájdalmas dolog, senki nem örül neki, akit meg épp epegörcs kínoz, az különösen nem.

Epeköveket találtak nálam, fél cm-esek. Kérdeztem vizsgálat közben a doktornőt, hogy mekkorák? Elférnek? Mondta igen. Több van, nem számoltuk meg.
Remek hír, nem is ezért csináltak hasi ultrahangot, úgyse tudtam, mi hiányzik. Azt tudtam, hogy valami nem stimmel, már évtizedek óta, időnként tompán fájdogált az epém, néha begörcsölt. No de kő, sőt, mindjárt többes szám, azért túlzás. Pár napja, mióta tudom, azóta folyamatosan érzem, ajjaj! Pedig nem is ettem friss mangalica tepertőt lilahagymával, fehér kenyérrel vacsorára, mint 2 hete, és akkor semmi bajom se volt:)

Most mondjátok meg őszintén: Ki tudna ellenállni pld. tavasszal az első újhagymának, reteknek, friss, ropogós kenyérrel, húsos szalonnával?? (én elepedek érte:) Időnként belepusztultam, de megettem, és imádkoztam, hogy ne legyen rossz éjszakám. Egyébként is, minden vacakkal mégse rohangálhatok orvoshoz. Úgyse tudtam, mi hiányzik.
Ha csak belegondolok, hogy tán kerülni kellene a K-betűseket (?), a "nehéz" ételeket. de hát most jön a tél, a finom töltött káposzta, a sólet, a rezgő bőrű csülök és marhapörkölt ideje! Félreértés ne essék, szeretem én a salátákat, könnyű tésztákat, leveseket, de azért nem szívesen élnék állandó diétán.
Moldova szerint nincs egészséges ember, csak rosszul kivizsgált beteg. Most sikerült kivizsgálni rendesen, és nem repdesek az örömtől. Hogy stílszerű legyek: elöntött az epe:)

Milyen jó lenne, ha az ember is olyan "köveket" termelne, mint a kagylók: igazgyöngyöket. Ha már kínlódunk valamivel, legalább lehetne szép.


"Bámulatra méltó, hogy egy olyan egyszerű élőlény, mint a kagyló olyan csodákra képes, mint az igazgyöngy. Az emberek, ha irritálja őket valami, dühöngenek, morognak, csapkodnak. A kagyló egészen mást tesz. Ha idegen testecske kerül a belsejébe és irritálni kezdi, olyan anyagokat bocsát ki, ami csökkenti a kellemetlen súrlódást. Bevonja a sebesülést kiváltó testecskét, és csodák csodája, a kibocsátott anyag megszilárdul, és gyönyörűséges gyönggyé változik. Azoknak a kagylóknak, melyeket idegen testecske nem irritál, nincs problémája. Nincs probléma - nincs igazgyöngy." M. Dale Baughman




A fotókat a netről ollóztam, készítőjük ismeretlen.


7 megjegyzés:

BirgánAndi írta...

Engem nyáron műtöttek meg. Panaszmentes 2 év után görcsölt az epém, de majdnem belehaltam. Irány kórház, gondoltam kapok egy szurit, és kész. Hát nem. Volt ultrahang, röntgen, vérvétel, ekg... végső döntés műteni kell, de azonnal. 2 követ találtak, mind a kettő olyan másfél centis volt. A műtéten túlestem, 2 nap múlva hazaengedtek. Azt hiszem jobb volt így hirtelen a műtét, nem előre tudva az időpontot. Csak sodródtam az eseményekkel, aztán hipp-hopp túl voltam mindenen.

Névtelen írta...

Szia Gyöngyi! Most nem szórakoztam olyan jól az íráson, mint szoktam:( Engem is műtöttek 2 éve, 11 (!) követ szedtek ki, feketéket, mint a vasúti töltés mellettiek, pont úgy néznek ki, pár millistől a másfél centisig. Nekem azt mondták: rutinműtét, még a portás is elvégzi... akkor nem vigasztalt, de tény, 3 napig voltam kórházban. És nem szeretnélek elkeseríteni, de a rezgős csülök+töltött káposzta+sólet+gomba... ezután sem tesznek jót:( Azért egyetlen jótanács: ne várd meg, míg begörcsölsz, vagy valami komolyabb szövődménye lesz.
Ölellek: Fagyi

Gyöngyi írta...

Tatin, nem is tudom, mit szeretnék, talán egy olyan gyors műtétet, mint Nálad volt. De ha belegondolok a fájdalomba, akkor talán jobb időzíteni, amíg lehet..

Fagyi, még mindig vigyáznod kell??? Én azt olvastam (most már nagyon utánanéztem a neten), hogy műtét után már nem kell rettegni. Vagy Neked nem vették ki az epédet? A Bátyámnak kivették ez egészet, azóta "bármit" ehet, persze, mértékkel, hogy ne hízzon el!

Vivien írta...

Gyöngyikém, hát sajnos AZ epe ilyen. Mi anyu felől mind szív és EPE betegek vagyunk. Szóval minden ami finom falat :pörköltek, disznóságok(gondolok ITT a kolbászra, szalonnára, tepertőre stb, kalácsok, élesztős ételek, egyes zöldségek és gyümölcsök - ezt nekünk vagy nemvolna szabad enni, vagy hát csak tényleg mértékkel. De hát ahogy írtad ki tudna ennek ellenálni.
VAsárnap szülinapra megyünk a keresztfiam testvéréhez, vagyik anyu testvérének a fiához. Lesz malacsült, torta. Ugye finom falatok? Biztos jól beeszünk majd. Nagyon sajnálom, hogy találtak köveket. Anyu is sokáig beteg volt AZ epére, míg 1998.-ban egy éjjel úgy begörcsölt mindene, hogy sem ülni sem állni, de megmozdulni sem birt. És akkor azt mondta AZ orvos ,hogy ITT nincs mit várni. Műteni kell. Akkor lézerrel megműtötték, de műtét előtt anyu két héttel itta a retek levét. Reszelte, facsarta és itta. Minden reggel és este. Ne mondjam retek érződött még AZ utszán is. De megérte mert AZ ultrahangon először akkora kövek voltak, hogy azt mondták neki, hogy annyi és akkorák a kövek, hogy nem férnek el. Mire megműtötték egész pici fél és egy centi hosszú és fogpiszkáló átmérőjű köveket vettek ki neki. Na de mondanom sem kell azóta is vigyázni kell MI mindent eszik és mennyit. Vagyis a műtöt nem volt garancia, hogy többé nem lesz majd beteg AZ epére. De ha betartjuk akkor igen. Nekem ugyan ez a bajom, bár nálam még nem találtak köveket. De ha nehéz ételeket eszek, bizony begörcsölök és rosszul vagyok én is. Mindég Bodrogi Gyula színművész szavai csengenek a fülembe, egy intervjúban nyilatkozta, hogy AZ evést mindég akkor kell abba hagyni mikor a legjobbat esszük, illetve kb. A közepénél. És nem is leszünk betegek, sem felfúvódva. Ő azt nyilatkozta, hogy ő mindég igy tett és neki sosem voltak gyomorbántalmai sem.
Csak hát azt be is kéne sokunknak tartani. De hát nem könnyű.
Nem akartam ilyen hosszú lenni, de valahogy most csak úgy dőlt belőlem a szó, remélem nembaj.

Gyöngyi írta...

Mónika, örülök, hogy elmesélted, Nálatok mi a helyzet - úgy látszik, sokan küzdünk ezzel a bajjal.. Még nem tudom, mi lesz, egyenlőre várakozó álláspontra helyezkedtem - most elvagyunk a köveimmel..

Névtelen írta...

Diagnosis see also TableLupus meaning wolflike the shape and color of the skin lesions resembled those in the bite of a wolf produces a characteristic buttery pattern of redness over the cheeks and nose.Causes Actinomycosis is usually caused by an anaerobic bacteria called Actinomyces israelii which is a common and normally not diseasecausing nonpathogenic organism found in the nose and throat. [url=http://nuvigi.com]cheap cialis[/url] .Surgeons found that cutting out only the growth could allow recurrence but removing the surrounding tissues as well especially lymph glands channels and nodes reduced the likelihood of this.Severe tearingrippingstabbing pain typically abrupt in onset either in the ante rior or back of the chest often the interscapular region a. [url=http://dmdrugs.com]viagra prescription[/url] NitricOxide Synthases in the Penis.hyposecretion parathyroid gland parathyroid hormoneglassMake ready for triage SCA MI CAB CPR defib and AED. [url=http://avdrug.com]levitra contre indication[/url] FIRSTDEGREE PROLAPSE SECONDDEGREE PROLAPSE Normal Normal position Prolapsed position of uterus uterus of uterus Bladder Vagina Rectum Cervix Prolapsed uterus FIGURE Prolapse of the uterusHeating the food for a certain period of time destroys many microor ganisms and again retards decay.In fact they may improve exercise tests.A history of PE may require medical intervention.Connective Tissue and Joint Diseases l STEPUP TO MEDICINE b. [url=http://drugsor.com]extra super levitra frumforum.co[/url] We also learned that his discomfort and crying were a result of sensory integration challenges that children on the autism spectrum experience.Unfortunately none of these studies specifically examined men with type disease.Postrenala bladder catheter may be inserted to decompress the urinary tract.More recently intensitymodulated radiation therapy IMRT has been developed in which radiation energy and aim are adjusted even more precisely to spare nearby normal cells.A keen proponent of the miasma theory he suggested that bad air might contain seeds of worms.Gray et al. [url=http://buyfurosemideus.com]canadian pharmacy lasix pills[/url] Fleming embarked on a standard series of experiments to test his findings refining extracts of the fungus into a broth which S PENICILLIN Bythe s penicillin was being manufactured on a large scale.

Névtelen írta...

Mastitis Keflex Cialis Generique Pharmacie En Ligne Amoxicillin Clav Warnings [url=http://shopbyrxbox.com]viagra prescription[/url] Online Water Pills Uk Order Bulk Cialis Order Now Secure Fedex Shipping Bentyl 20mg Formulex Comprar Cialis Por Internet Low Cost Viagra Generic [url=http://axroids.net]levitra online buying europe[/url] Vesicare Order Deltasone Cout Levitra 10 Mg Orodispersible