NESZE NEKED BKV..



Megbüntette a BKV a híres útikönyvírót

Nem valószínű, hogy Budapest jó hírét kelti következő útikönyvében Tony Wheeler, a világ egyik legnevesebb útikönyvkiadójának, a Lonely Planet-nek a társalapítója.

A hátizsákos turistákra koncentráló Lonely Planet a világ legnagyobb útikönyvkiadója. Évente több mint hatmillió könyvet adnak el, tévéműsoruk, havi utazási magazinjuk van. Tavaly óta a cég 75 százalékának tulajdonosa a BBC WORLD WIDE. Az angol nyelvű útikönyvek 25 százalékát a Lonely Planet adja ki.

Mint arról az író a blogjában beszámol, a földalattin elkapták az ellenőrök, és megbüntették annak ellenére, hogy többféle módon is megpróbált előzőleg menetjegyet vásárolni.
Wheeler pénteki blog bejegyzése szerint budapesti utazásának első napján egész nap esett, ezért úgy határoztak, városnézést befejezik, és visszatérnek a szállodába. Mivel taxit nem találtak, úgy döntöttek, kipróbálják a földalattit, a Londoni Tube után a második legöregebb földalattit egész Európában. Kár volt.

A megállónál nem találtak automatát, a jegypénztár pedig zárva volt. Felszálltak a járműre, de a következő megállónál leszálltak, hogy jegyet vegyenek. Találtak is egy jegy automatát "de az az átkozott cucc" nem akarta elfogadni a pénzüket. Próbálták többféle pénzzel is, de az automata nem reagált.
Ezért újból visszaszálltak a földalattira, hogy elmenjenek a következő megállóig, ahol rögtön lecsaptak rájuk az ellenőrök és 6000 forintos büntetést fizettettek ki velük. Wheeler szerint a dolog két szempontból is rendkívül bosszantó:

1. Ha nem szállnak le ismét, hogy rendes utas módjára jegyet vegyenek, hanem elutaznak a végcélig, lehet, hogy meg sem büntetik őket.
2. Wheeler szerint valakinek látnia kellett, hogy birkóznak a jegyautomatával, de mégsem mentek oda hozzájuk, hogy segítsenek, hanem megvárták, míg felszállnak a földalattira, és nyakon csípték őket.

Tony Wheeler a földalattin


A történet már így is eléggé kínos, és cseppet sem „országimázsbarát”, de Wheeler blogbejegyzésével még nem is ért véget. A BKV szóvivője több hétvégi nyilatkozatában bejelentette: a közlekedési vállalat felkeresi Wheelert. Elnézést akarnak kérni tőle, és megkérni, hogy írja le: azért ilyen szigorú az ellenőrzés, mert Magyarországon tízszer annyi a bliccelő, mint máshol Európában.

Bízzunk benne, hogy ez csak vicc. Először is: egy sokmilliárdos veszteségeket felhalmozó, néha lángra lobbanó, máskor szimplán üzemképtelen, általában és jellemzően koszos járműveket üzemeltető, a menetrendet hírből sem ismerő közlekedési vállalat vezetői ne utazgassanak sehova közpénzből.

Tony Whelernek nem az ellenőrzés tényével volt kifogása ugyanis, hanem azzal, hogy nem tudott jegyet venni, s a társaság nevében eljáró ellenőrök meg sem kíséreltek segíteni neki. Bunkók voltak - mondjuk ki. Csak azt nézték, mikor büntethetnek - írja a Népszabadság.

Régóta nem utazom BKV-val, de vannak emlékeim.. Az ominózus szakaszon - kb. 5 évvel ezelőtt volt szerencsém hasonló "élményben" - megbüntettek. Nem fogadták el, magyarázatként, hogy sem a Bajza utcánál, sem a Kodály köröndnél nem tudtam jegyet venni.. Tudom, végzetes bűn, hogy nem BKV jeggyel a zsebemben élek. És uram bocsá, a véletlen hozta úgy, hogy földalattival kellett utaznom visszafelé, nem voltam rá felkészülve napokkal előre. Mindegy, kifizettem, ez van. Egyébként most van egy 20 db-os gyűjtőjegyem, most néztem meg, 2005-ös, 3 jegy hiányzik.. Már biztos nem jó, nem tudom.

Mindenesetre bosszantó, hogy roszak az automaták, nem működnek a pénztárak - úgy látszik most sem -, és a becsületes utasokat rákényszerítik ezzel a bliccelésre! Az utast nem érdekli, miből, hogyan, de legyen automata, vagy pénztár, ez a BKV felelőssége! Ha másképp nem megy, akkor egy kalauznál, vagy a sorőrnél, de lehessen jegyet venni! Pláne, egy kötött pályás vonalon.

Miért van az, hogy pld. Dunaújvárosban mindenki fizet az utazásért, nincs bliccelés? Egyszerű: Az első ajtónál lehet csak felszállni, a sofőrnek kell bemutatni a bérletet, jegyet, vagy lehet NÁLA, a helyszínen vásárolni! Ott miért tudták ezt a jegykérdést megoldani? Nem olyan bonyolult..

Furcsa, hogy a BKV-nál senkinek sem tűnik fel, hogy rendszeresen nem működnek az automaták? Lehet, hogy ők sem a BKV-val utaznak?

Forrás: index.hu

3 megjegyzés:

semilin írta...

Szégyen, gyalázat! Én is jártam már így,megvolt a jószándék, hogy jegyet vegyek, de nem volt hol! Először rendet kellene tenniük és aztán büntetgetni. Persze ez nemcsak a BKV-re vonatkozik...

Hanga írta...

Én is jártam már hasonlóan. Egyszerűen vicc, hogy veszteségesek, /miattunk renitens utasok miatt!/ közben meg nagy jutalmakat osztogatnak maguknak.

dédike írta...

Sose mertem blicelni. így mindíg volt egy csomó lejárt gyüjtő jegyem.