SPORT ..

Felső tagaozatos voltam az iskolában, amikor a Bátyámat a tornatanára be akarta szervezni a kézilabda szakosztályba. Én a tornáért a suliban soha nem voltam oda. ám tetszett, hogy a Bátyámnak milyen jól megy a játék. A labdajáték akkor még nem vonzott - de nem maradhatok le, így beiratkoztam atlétikai különórákra.

Esténként volt az edzés, a városi nagy focipálya körül kellett "rohangálni", gátat futni. Késő délutánonként, mire kiértem, addigra az edző jobbára már nem volt ott, és mivel nem volt macska, cincogtak az egerek:). A futás engem "fárasztott", így a lányok elkezdtek megtanítani, biciklizni. Ketten hátul, ketten elől fogták a férfi biciklit, és futottak, míg én bénáztam. Egészen jól haladtam már, amikor megjött az első vésztjósló jel: egy béka formájában. Elém ugrott, én meg sikítva eldobtam mindent..
Ezek után másnap a kupaktanács úgy döntött, tudok én már annyira bicajozni, hogy inkább menjek ki az útra, ne itt kerekezzek! Ki is mentem - vesztemre. A betonúton begyorsult a "gépem" pedig ugyanúgy tekertem, mint a salakon! Aztán jött egy teherautó velem szemben (hogy került oda, nem is értem:), én meg ahelyett, hogy fékeztem volna, elrántottam a kormányt - és kikötöttem az épp hazafelé kerekező "gyakorlati tanár" mellkasán - naná, biciklivel együtt.
Ez aztán végképp betette a kaput a biciklis pályafutásomnak - több év távlatából se felejtem ezt az élményt - ma már csak szobabiciklire vagyok hajlandó felülni:)

Több "sportmentes" év után felépült végre a városi uszoda, nosza, megtanultam úszni. Ez a mai napig megmaradt. Itt is volt rossz élmény, de túléltem, egy életre megtanultam, ha tengerben úszik az ember, és nagyon besodródik, akkor csak úgy lehet kijönni, hogy a hullám alá kell bukni, amikor jön, és a hullám alatt úszni kifelé, egyébként csak egyre beljebb visz a víz. Nem bonyolult, de érdemes tudni, és tilos pánikba esni!

Megtanultam sakkozni is - ez is sport - egy-két iskolai versenyen részt vettem, de nem lett a szívem csücske, nem tudtok veszíteni..

Már fiatalasszonyként jött a síelés. Imádtam! Nem csak sport, de csodás tájak, remek levegő, jó társaság, nagy élmény volt:) Egészen addig, amíg a fejembe nem szállt a "dicsőség" és mondván, hogy aki Turecska kemény pályáján edződött, bárhol lejön... Persze, a barátaink is hecceltek mindig, ki milyen ügyes.
A cseh válogatott készült valamilyen bajnokságra, és kitűzték előre a karókat. Nos, ez nekem nem okozhat gondot, lejöttem párszor a pályán. Elkezdtünk versenyezni, és ekkor már nem figyeltem, elfáradtam, lényeg, hogy estem egy akkorát, mint az ólajtó. Térdem bánta, és persze én, hiszen 1 hónapig combtól bokáig fekvőgipszet kaptam. Ekkor az orvos azt mondta, felejtsem el ezt a sportot, az én ízületeim nem alkalmasak erre. Így fájó szívvel, de búcsúztam ettől a fajta mozgástól is.

A szörfözés nem jött be igazán, mire felállítottam a vitorlát, lement a nap, és totál kikészültem:) többet voltam a vízben, mint a deszkán. Nem nekem találták ki az instabil dolgokat, mese nincs, el kellett fogadni.

Ilyen volt a lovaglás is, szuper dolog lehet, csak egy baj van a lóval: szintén instabil. Előre, hátra, fel, le, és még magas és nagy is, szóval nem barátkoztunk össze, pedig igyekeztem:) De a mai napig szívesen vagyok néző bármilyen lovasbemutatón. Egy időben még a lóversenypályára is kijártunk (Isteni tökmagot lehetett kapni, mint sehol máshol az országban) - és persze fogadtam is, tétre, befutóra, több-kevesebb sikerrel. Milliomos nem lettem..

Jött a tenisz, amibe megint beleszerelmesedtem - csini ruha, jó edző, még a labdát is visszatudtam ütni időnként:))) Két nyáron át nyüstöltem az ütőt - ám végül abbamaradt - egyszerűen nem volt rá időm, energiám a munka és építkezés mellett.

Mostanában a gyerekekkel pingpongozunk, igaz, ritkán, de élvezem annak ellenére, hogy több akadály is van: kicsi a labda, és még gyors is ráadásul:). A fiúknak remekül megy, jók a reflexeik, és látják a labdát is:)

Megmaradt a szobabicikli, az úszás, és persze a tenisz: a tv előtt szurkolok a legjobbaknak:)) Nadal, a kedvencem, sajna most nem játszik Wimbledonban, de a másik nagy ász igen! Federer, a másik kedvencem, nem csak szuper játékos, de intelligens, vagy 5 nyelven beszél – és öröm szurkolni Neki is!