VEGETÁLNI - VAGY ÉLNI



Nem mindegy! Sthal nyilatkozta egyszer, hogy "vannak, akik vegetálnak, és vannak, akik élnek." Az utóbbi 6 évben csak vegetáltam.
Fájdalmak, orvosok, műtétek, utókezelések - csupa stressz minden téren. Az elmúlt 3 évben - hogy kikapcsoljak, kerestem valami elfoglaltságot - így építettem fel egy honlapot. Ám rájöttem, nekem ez sok - vagy kevés! Nem akarok a számítógép-függő lenni, naponta 10 órát a pc előtt ülni.. Éjszakákon át azon agyalni, mit hogyan kellene csinálni? Nem vagyok én pc-guru, és nem is akarok az lenni:)
Kellett a váltás, egy kis szabadság - és talán, azt remélem, elkezdtem "élni" is:) Hosszú volt az a 2-3 hét, amíg megerőszakoltam magam, hogy ne üljek a gép elé, akkor se, ha időm engendte volna.. Elkezdtem magammal foglalkozni. Persze orvos most is van, gond most is van - nem is kevés, de, mégis talán-talán végre nem csak "vegetálok".

Más. Az előző lakásunkból, amit egy rózsadombi villa-épület tetőterének a beépítéséből hoztunk létre, elhoztam egy széket. Egy kerti széket:) Ránézésre semmi túl extra, csak kényelmes, és a stílusán látszik, nem most készült.
Ez a szék nem akármilyen, a villa anno Szörényi Éváé volt. Nagy terasz, nagy kert, szép még ma is - illetve újra. Amikor a 80-as évek elején kialakítottuk azt a lakást, nekem már akkor megtetszett ez a szék (volt még néhány "társa" is, de azok karfa nélküliek, egyszerűbbek voltak - a sorsukat nem tudom, ott hagytam őket az új tulajnak). Ez az ominózus szék is le volt robbanva, de helyrehoztam, lecsiszoltam, lefestettem, és imádtam benne üldögélni esténként, a panorámát nézegetni ebből a székből!
Amikor átköltöztünk a mostani házba (kb. 15 éve), persze, a szék jött velem. A szomszédom akkor lefestette - bánatomra - a megkérdezésem nélkül, a fehér vázat barnára... Nem is ültem rá sokáig, de most felfedeztem, elhagyatva "várt rám" az egyik orgonabokor tövében megbújva.
Lecsiszoltam, simogattam, új léceket vágattam rá, lefestettem, összecsavaroztam - és immár egy múltbéli, méltán híres Színésznő székébe csücsülve néztem a csillagokat ma este:)

Szörényi Éva filmjeit még ma is vetítik néha, talán sokak ismerik és méltán emlékeznek rá.



1 megjegyzés:

semilin írta...

Köszönöm ezt a megható, szép történetet! Szinte hallom a szék sóhaját: Végre!
(Azért ugye néha odaülsz a PC elé, legalább a blogolás idejére? Hiányoznál!!!!!!!!!)