SAJTTAL TÖLTÖTT FASIRT



Hozzávalók:
0,5 kg darált sertéslapocka
2 db szikkadt zsemle
1 dl tej
1 db egész tojás
1 közepes fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
Kb. 15 dkg sajt (trappista)
Fűszerek: só, frissen őrölt feketebors, Majoranna, őrölt pirospaprika, Vegeta, petrezselyemzöld
Olaj a sütéshez.

Elkészítés:
A zsemléket felkockázzuk, tej és víz keverékbe beáztatjuk, míg megpuhul, majd kinyomkodjuk. A vöröshagymát apró kockára vágjuk, kevés olajon üvegesre pároljuk, hagyjuk kihűlni. A sajtot felszeleteljük, és kb. 5 cm hosszú, 6 x 6 milliméteres hasábokra vágjuk.
Egy tálba tesszük a darált húst, a kinyomkodott zsemléket, a kihűlt hagymát, a tojást, a reszelt fokhagymát és ízlés szerint fűszerezzük, és jól összegyúrjuk. Vizes kézzel hosszúkás pogácsákat formázunk belőle úgy, hogy mindegyik közepére egy sajthasábot teszünk. Nem túlforró olajban barnáspirosra sütjük. Szalvétára szedve leitatjuk a felesleges zsiradékot, és frissen tálaljuk.

Körete lehet burgonyapüré, fűszeres burgonya, hasábburgonya stb., valamilyen saláta, és tartármártást is kínálhatunk mellé. Hidegen is finom.

Ötlet a hidegen tálaláshoz:
A sajttal töltött fasirtokat, sima kis kifliket, és néhány csemegeuborkát felkarikázunk. A kifli karikákat megkenjük kevés majonézzel, egy-egy szeletke fasirtot ültetünk rá, és egy vékony szelet csemegeuborkát a tetejére. (Lehet fordítva is, hiszen a fasírtrúdban a sajt a közepén igen mutatós.) Fogvájóval áttűzve vendégfogadó falatkának kínálhatjuk.



2 megjegyzés:

Ildy írta...

Ma töltöttünk és sütöttünk:) Jó ez a fasírt.

Gyöngyi írta...

Nálunk is sikere volt:)