FÉL ÉVSZÁZAD



Még 5 perc, és betöltöm:)
Érdekes, legalábbis számomra, most egészen jól vettem ezt az akadályt. A 20, 30, lazán eltelt, de a 40 egy katasztrófa volt. Épp akkor jártam angol nyelvtanfolyamra, és aznap is volt oktatás. Amikor vége lett, jöttem kifelé az iskola kapuján, és egy fiatal srác épp akkor jött befelé. Megfogta az ajtót, kinyitotta, előre engedett és most jön a katasztrófa: azt mondta "csókolom". Ettől én egyszerűen padlót fogtam... Vártam egy "szia", vagy egy "helló", vagy "üdv.", bármit, de ne CSÓKOLOM!

Ekkor, ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy én már nem vagyok diák, nem vagyok fiatal, nem vagyok más, csak egy vénasszony.. Végigbőgtem a villamost, és hiába próbált bárki kedves lenni, vígasztalhatatlan voltam..
Az már csak hab a tortán, hogy amikor hazaértem, pechemre a szomszéd egyetemista lány is pont akkor tudta sétáltatni a kutyáját, és mit kaptam tőle? Még egy "CSÓKOLOM"-OT..

Most készülődéssel telnek a napok, már nagyon finisben vagyok, szombatra kerti partit szervezünk. Leszünk kb. 20-an - bizony, régen készültem ennyi emberre..
Egy dolog miatt aggódom nagyon, hogy jó idő legyen!
A szervezést már fejben én korábban elkezdem mindig, aztán leírom, mikor mit kell csinálni, hogy flottul menjenek a dolgok. Menü, fűnyírás, vásárlás, hűtőkapacitás.. Játék - most nyíllal fogunk lőni, igazi sportos verseny is lesz:)
Váratlan időveszteség még így is adódhat (pld. ma a plusz kölcsön kért asztalokat, székeket kellett személzni, hol mi legyen, sátort hova tegyük, abroszok, stb.) de azért bízom benne, hogy mindenki remekül fogja magát érezni! (ha új sütit sütök, előtte próbasütést szoktam csinálni, a hétvégén Irmus kosárkáit sütöttem meg, ma pedig már a szombatit, de izgulok, a Párom nehogy rájárjon, maradjon szombatra is:)) Most még gyorsan megsütöm a tortalapokat, aztán alvás:)

Apum fog hiányozni nagyon, és persze Jonnykám - de ez ellen nem tudok semmit se tenni.

13 megjegyzés:

Ancsika írta...

Drága Gyöngyikém! Szívböl gratulálok a kerek évfordulóhoz! Kívánok Neked nagyon sok boldogságot és jó egészséget, szeretteid körében! :) Remélem kegyes lesz az idöjárás és jól fog sikerülni a buli!
Sokszor puszillak!

Névtelen írta...

Ismeretlenül is kívánok boldog szülinapot!
Nagyon szeretem a blogodat, szinte minden nap megézem.
Gabi

Hanga írta...

Isten éltessen, kedves születésnapos druszám!

semilin írta...

Drága Gyöngyöm!
Isten éltessen ezen a kerek évfordulón is! Bizony meg nem mondanám, hogy hanyadik, tehát semmi bőgés, hisz olyan szép és fiatalos vagy!
Érdekes, én is a 40.-en borultam ki. Épp akkor költöztünk a mostani házunkba a sok-sok albérlet, szükséglakás után. Kinn ücsörögtem a teraszon, vártam a férjemet haza, de csak nem jött. Este 11 után ért haza... Nekitámadtam, hogy "Elfelejtetted"? Mire ő: dehogy! és előhozott a kamrából egy lencsfőzelék konzervet;))) Képzeld, ha elfelejtette volna....
Drukkolok 1000-rel az eső ellen, jó bulizást, aztán boldog pihenést!

dédike írta...

Itt is nagyon boldog szülinapot kívánok. És hozzá jó időt.
Szeretettel ölel Dédi.

gondaanyu írta...

Gyöngyi, millió puszi ! Ne hidd, nem katasztrófa. Semmi. Igen, van ami elmúlt visszavonhatatlanul, de sokmindent elvégeztünk, amit mások talán soha nem is fognak.

Reméljük, hogy a könnyebb lazább része jön az életünknek.
Nagyon sok szeretettel köszöntelek.

Mariann írta...

Boldog Szülinapot,
Boldog szülinapot,
Boldog szülinapot kedves Gyöngyi,
Boldog szülinapot!!!

(a kórust tessék hozzáképzelni.)

Isten éltessen. -:)

Gyöngyi írta...

Aranyosak vagytok, köszönöm szépen a jó kívánságokat, gratulációkat, nagyon jól esik, bezsebeltem ám mind:))))

Mariann, a dallam a fülembe cseng, éneklem is, ahogy olvasom!

Gondaanyu, megettük már a kenyerünk javát, és bizony, nagyon sok szép volt benne, amire szívesen emlékezem! De még sok szép is vár, optimista vagyok!

Dédike, jól drukkoltál Te is, a jó Isten ránk mosolygott, csoda kellemes idő volt - dél körül egy 5 perces eső volt csak, ami direkt jól jött a 29 fokos melegben:)

Emili, a lencse mindig pénzt jelent, tudod:) Köszi a szurkolást, jól csináltad, puszi érte!

Hanga, puszi Neked is!

Gabi, köszönöm az elismerésed, örülök, hogy jól érzed Magad nálam, írj máskor is!

Mian, köszönöm! Megyek mostmár majd a héten csokizni Hozzád, kíváncsian várom az új reciket!

Ella írta...

Szia Gyöngyike!
Szerencsére jó időtök volt.
Mégegyszer isten éltessen soká.

Ella írta...

N végre sikerült irnom.
Sok puszi

semilin írta...

Csak bekukk, de látom még mindig pihizel.;))) Jól teszed!

Gyöngyi írta...

Ella, köszönöm szépen!

Emili, bizony, muszály volt kicsit lazítani, a Párom hétfőn is itthon maradt, így dupla pihenő napunk volt:)

marisom írta...

Utólag is nagyon boldogat kívánok!
Itt egy kicsit más, de semmivel sem rosszab, mint e kerek szám előtt, én már csak tudom, csak optimistának kell lenni, és megcélozni nem a holdat, hanem a kétszeresét és csak "azért" is élvezni az életet, néha sok munkával, örömmel, haraggal,de nem megtörve, mert ez a szép kerek szám után is van élet, mégpedig olyan amit alakítunk magunknak!
Minden jót kívánok, és örülök, hogy jól sikerült!