BÚCSÚ APUMTÓL



Ráült egy medve a mellkasomra, ráadásul egy gombóc van a torkomban..
Nagyon nehéz leírni - de kell. Majd egyszer, ha visszaolvasom ezt a naplófélét, emlékezzek.

Már nem zokogok. Az első 3 nap csak ezzel telt. Azt hittem, a temetés reggelén, hogy már minden könnyemet elsírtam.. De nem.. Sajnos, nagyon sokan ismerik már ezt – bár ne ismernék!!! Azt mondják, jobb kisírni a fájdalmat, megkönnyebbülünk – ez így van. Csak azt nem mondja meg senki, hogy mit csináljak akkor, amikor a medve rajtam ül, és csak fáj, de nem akarok már sírni?

Egyszer már átéltem ezt a fájdalmat - hasonlót. Nem tudom kimondani most sem a szót, csak annyit, hogy Apum elment. Most, ahogy írok, úgy érzem, itt van, de közben a föld is eszembe jut, az a löszös sárga föld. Ami nem koppant. De nem csak a puha takaró miatt, hanem az a sok-sok virág, amiket rászórtak a Barátai és azok, akik szerették.
Nem tudom, hányan vettünk végső búcsút - de száznál biztos többen voltunk.. Nem mintha a szám számítana - ám biztos, hogy nagyon sokan szerették, becsülték.

Hálát adok a jó Istennek, hogy van egy Bátyám! Ő volt képes arra, hogy hívjon - szegénykém sírva, hogy Apu elment. Telefonon értesítették - csoda, hogy a vidéken lévő tárgyalásáról haza tudott érni - Anyuhoz vezetette az első útja, aztán engem hívott. Ő se mondta ki, csak azt, hogy nagy baj van....
És Ő volt képes arra, hogy Anyuval együtt, átverekedjen a bürokrácián. Én kimaradhattam mindenből. Az igazolásokon keresztül, az orvosi procedúra, a sírhely, a koporsó, virágok, pap, gyászjelentés, újságcikkek, és mindent, ami kell. Közben fogta Anyu és az én kezemet.. Szép temetés volt, már ha lehet mondani ilyet egy temetésre. Elbúcsúztunk, az utolsó kérését teljesítettük, mi 3-an.

Én már sok temetőben jártam, de ilyen gondozott, ápoltat még nem láttam! Pedig nem is volt nov. 1., mégis mindenhol friss virágok, gondozott nyughelyek voltak!
Az időjárás is kegyes volt - napsütéses, ám nem meleg - és zivatar is csak akkor tört ki, amikor már fedél volt a fejünk felett az étteremben.

Ma, vasárnap hazamentünk újra, hiszen itt vannak a napi munkák, és Anyu egyedül nem bírja. Felkötöztük a szőlőt - Gondaanyu, sokszor eszembe jutott, míg hajlongtam az új hajtások előtt! Szép termés ígérkezik - de hogy mi lesz a sorsa, nem tudom. Több bort nem akarunk - a meglévőt is el kéne adni. És a kertet is - túl sok munka Anyunak egyedül.

Nadal játszik, a kedvencem, élek-halok a játékáért, - számára elveszett labda nincs!! Nekem ez a legfőbb vonzereje, soha, semmit nem ad fel! A kilátástalan labda után is rohan, és visszaadja! És mégsem nézem, csak hallgatom..

Lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem voltam a honlapomon, a blogomban, hogy nem válaszoltam a levelekre, nem látogattam meg a Barátaimat. Nem kis munka lesz 361 levelem van..

Holnap a paradicsom, paprika palánták, beültetése lesz délelőtt, majd rendet kell tenni. Lesz mit takarítani,(dúl a "bolyh" szezon, amitő fulladunk, vattapamacs-hegyekben közlekedünk) de azután már itt leszek a gép előtt. Nem sokat alszom - az éjjel 3,5 órát - jó lenne feltornázni 5-re, ma sikerülni fog!



Az élet megy tobább, és mindig csoda születik, ez a legnagyobb öröm!
Itt a következő dédunoka (Zsuzsikám, a Bátyám kislányának, az én fogadott keresztlányommak a babája - igaz, még pocakban:) Apu már csak fentről láthatja, de biztosan Ő is drukkol, hogy minden rendben legyen!



8 megjegyzés:

semilin írta...

Ne legyen lelkiismertefurdalásod drága Gyöngyöm! Veled érzünk, veled vagyunk! Az a nagy medve is le fog mászni előbb-utóbb. Csodálatos ember vagy,légy büszke a családodra. Bizony tovább kell lépni...

Ancsika írta...

Drága Gyöngyikém! Megszólalni sem tudok. Csak most volt alkalmam jönni és eddig mit sem sejtettem arról hogy mi történt! :(
Fogadd öszinte részvétemet. Nagy fájdalmadban veled érzek Drága! Nem is akarlak zaklatni most levéllel, mert olvasom, hogy így is rengeteg a restanciád. Majd "beszélgetünk", ha lesz idöd. Lélekben veled vagyok, nagyon sokat gondolok rád! Tudom min mész keresztül és tudom, hogy ezek pokoli nehéz napok voltak. Jön majd a megnyugvás is, légy türelemmel! Adjon eröt, hogy Apud nagyon jó helyen van! Tudom!!!! - majd elmesélem Neked.
Szeretettel ölellek és "fogom a kezed"!!!! Ancsa

dédike írta...

Nagyon sokat gondolok rád. Tudom min mész keresztül. Az nagyon jó volt, hogy bátyát mentesített, és támogatott benneteket. Most már lassan majd el ül a fájdajom. próbálj mindíg a szépre, jóra emlékezni, és akkor eltünnek az utolsó fájó képek.
Látod, jön az új élet, és új örömöket hoz majd magával.Ha kellek megtalálsz.
Ölel Dédi

gondaanyu írta...

Örülök, hogy leírtad a fájdalmad. Sokat gondoltam Rád az elmúlt napokban.
Emlékezz szeretettel, és meglátod, Apukád mindig ott lesz melletted.

cinci írta...

Szia Gyöngyike
Jól tetted ,hki irtad magadból a fájdalmadat,kicsit talán jobb lesz..
Nagyon sokat gondoltam réd Én is ez elmúlt napokba....meglátod az idő segít és nem fáj annyira.
A fogadott keresztlányod babájához gratulálok,és jó egészséget kívánok.
Puszi

Böbsi írta...

Még az előbb szemembe néztél,
Erőtlen kezeddel megérintettél.
Arcodra mosolyt erőltettél,
S halkan súgtad fülembe,
Ne félj!

Mily gyorsan elszállt ez a pillanat!
Fénytelen szemeid lehunytad.
Kezed kezemből kicsúszott,
Arcod megnyugodott, így búcsúzott.
Nem Félek!

Lelked remélem békére talált,
S Te már a menyekből vigyázol Ránk!
Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk,
S örökkön-örökké emlékezünk Rád!

Gyöngyi! Ölellek!

Gyöngyi írta...

Emili, ez a medve már csak éjszakánként telepszik a mellkasomra, remélem hamarosan lemászik:) Nagyon sokat jelentett nekem, hogy mellettem voltál, és vagy, hálás vagyok Neked!

Ancsa, lassan lenyugszunk, én is rendezem a soraimat, és majd beszélünk! Köszönöm a vígasztalást - sajnos már Te is tudod, mint már oly sokan, milyen ez a fájdalom - bár soha ne kellene átélni.. De ez az élet rendje, el kell fogadni.

Gondaanyu, tényleg itt van mellettem Apu. Sokat beszélgetünk Róla, Anyuval is, és ez valahogy tényleg segít!

Cincike, ha egy sort se írtál volna, akkor is tudtam volna, hogy Te is fogod a kezem - köszönöm!!!

Böbsi, nagyon szép verset hoztál, minden sora igaz..

Mariann írta...

Őszinte Részvétem, kedves Gyöngyi.

Nem áltatlak, nem lesz jobb.
Idővel sem.
Talán a hétköznapok segítenek a legtöbbet, meg a család, a gyerekek.
Mert nekünk anyáknak élni kell.
A bánatot is túlélni.
Az egyetlen felfoghatatlan az, hogy ha a számunkra fontos ember elment, hogy képes tovább forogni a föld?

Gondolunk rád, rátok, Isten segítsen benneteket ezekben a nehéz időkben.