BÚCSÚ APUMTÓL

Ráült egy medve a mellkasomra, ráadásul egy gombóc van a torkomban..
Nagyon nehéz leírni - de kell. Majd egyszer, ha visszaolvasom ezt a naplófélét, emlékezzek.

Már nem zokogok. Az első 3 nap csak ezzel telt. Azt hittem, a temetés reggelén, hogy már minden könnyemet elsírtam.. De nem.. Sajnos, nagyon sokan ismerik már ezt – bár ne ismernék!!! Azt mondják, jobb kisírni a fájdalmat, megkönnyebbülünk – ez így van. Csak azt nem mondja meg senki, hogy mit csináljak akkor, amikor a medve rajtam ül, és csak fáj, de nem akarok már sírni?

Egyszer már átéltem ezt a fájdalmat - hasonlót. Nem tudom kimondani most sem a szót, csak annyit, hogy Apum elment. Most, ahogy írok, úgy érzem, itt van, de közben a föld is eszembe jut, az a löszös sárga föld. Ami nem koppant. De nem csak a puha takaró miatt, hanem az a sok-sok virág, amiket rászórtak a Barátai és azok, akik szerették.
Nem tudom, hányan vettünk végső búcsút - de száznál biztos többen voltunk.. Nem mintha a szám számítana - ám biztos, hogy nagyon sokan szerették, becsülték.

Hálát adok a jó Istennek, hogy van egy Bátyám! Ő volt képes arra, hogy hívjon - szegénykém sírva, hogy Apu elment. Telefonon értesítették - csoda, hogy a vidéken lévő tárgyalásáról haza tudott érni - Anyuhoz vezetette az első útja, aztán engem hívott. Ő se mondta ki, csak azt, hogy nagy baj van....
És Ő volt képes arra, hogy Anyuval együtt, átverekedjen a bürokrácián. Én kimaradhattam mindenből. Az igazolásokon keresztül, az orvosi procedúra, a sírhely, a koporsó, virágok, pap, gyászjelentés, újságcikkek, és mindent, ami kell. Közben fogta Anyu és az én kezemet.. Szép temetés volt, már ha lehet mondani ilyet egy temetésre. Elbúcsúztunk, az utolsó kérését teljesítettük, mi 3-an.

Én már sok temetőben jártam, de ilyen gondozott, ápoltat még nem láttam! Pedig nem is volt nov. 1., mégis mindenhol friss virágok, gondozott nyughelyek voltak!
Az időjárás is kegyes volt - napsütéses, ám nem meleg - és zivatar is csak akkor tört ki, amikor már fedél volt a fejünk felett az étteremben.

Ma, vasárnap hazamentünk újra, hiszen itt vannak a napi munkák, és Anyu egyedül nem bírja. Felkötöztük a szőlőt - Gondaanyu, sokszor eszembe jutott, míg hajlongtam az új hajtások előtt! Szép termés ígérkezik - de hogy mi lesz a sorsa, nem tudom. Több bort nem akarunk - a meglévőt is el kéne adni. És a kertet is - túl sok munka Anyunak egyedül.

Nadal játszik, a kedvencem, élek-halok a játékáért, - számára elveszett labda nincs!! Nekem ez a legfőbb vonzereje, soha, semmit nem ad fel! A kilátástalan labda után is rohan, és visszaadja! És mégsem nézem, csak hallgatom..

Lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem voltam a honlapomon, a blogomban, hogy nem válaszoltam a levelekre, nem látogattam meg a Barátaimat. Nem kis munka lesz 361 levelem van..

Holnap a paradicsom, paprika palánták, beültetése lesz délelőtt, majd rendet kell tenni. Lesz mit takarítani,(dúl a "bolyh" szezon, amitő fulladunk, vattapamacs-hegyekben közlekedünk) de azután már itt leszek a gép előtt. Nem sokat alszom - az éjjel 3,5 órát - jó lenne feltornázni 5-re, ma sikerülni fog!



Az élet megy tobább, és mindig csoda születik, ez a legnagyobb öröm!
Itt a következő dédunoka (Zsuzsikám, a Bátyám kislányának, az én fogadott keresztlányommak a babája - igaz, még pocakban:) Apu már csak fentről láthatja, de biztosan Ő is drukkol, hogy minden rendben legyen!