Ezen utazom - majdnem egy hónapja. Fent, és lent. Pedig tériszonyom van. Jonnykám halála után azt gondoltam, én már tudok uralkodni az érzelmeimen, rosszabb már nem jöhet! Mégis vannak szituációk, amikre nem lehet felkészülni előre, nem tudhatom, mikor kell erősnek lenni.
Ma annyira örültem, mikor az új kis madáritatóban (az ötletet
Hanga adta) - fürdőzött egy cinke! Megtalálta a vizet, és remélem, a rigók is megtalálják majd - mostanában nem énekelnek.. A két évvel ezelőtti 40 fokos hőség után eltűntek, már csak egy fiút láttam ma is, aki némán nézett rám.. Talán lesz kedve itt maradni, ha van pancsolója!
Múlt héten, szombaton elindultunk haza, és a kocsiban eszembe jutott, hogy hányszor - Istenem, ezerszer! Tettem már meg ezt az utat - és milyen várakozásokkal..
Már az indulás rossz volt. Még itthon, a szomszédasszonnyal összefutottunk a lépcsőházban, kérdezte, hová megyünk. Én pedig mondtam, hogy Anyuékhoz. Aztán helyesbítettem, Anyuhoz, ÉS Apuhoz. Hiszen már külön vannak. Na, itt volt az a pont, ahol eltört először a mécses.. Hiszen Apuhoz is megyünk, virágot vinni a sírjára.. Aztán ez a fájdalom csak folytatódott az úton.. Nem szoktam zokogni, látványosan sírni - inkább megtartom a kispárnámnak. Erre neveltek. De nem lehet betartani, és ezt szégyenlem.
A Férjem persze látta, hogy szótlan vagyok - és hiába a nagy napszemüveg, némán folyik le csak az arcomon a könny..Érdnél vagy nem is tudom hol, csak a kezembe nyomott egy csomag papírzsebkendőt. Persze, a rádiót is átállította dzsesszre, egy nem kiabálós megnyugtató adóra.
Otthon a kert egy csoda, elfogulatlanul, ilyet nem lehet látni! Gaz egy szál se, minden növény glédában áll! Szép termés ígérkezik: a szőlő, málna, cseresznye, alma, sárga és őszibarack, körte, szilva és minden fa csodás. A paprika, paradicsom nem sorolom, minden palánta beültetve, az üvegházban lévő növények is meghálálják a gondoskodást. Igaz, a szárazság miatt nem nő a kinti zöldség kellő képpen, de nagy ügy, majd 2 héttel később lesz zöldborsó. Ilyen vízárak mellett nem lehet eleget locsolni!
Itthon is sok a munka - mindig van - de most kimondottan jól esik a fizikai tevékenység. Kitakarítottam a kamrámat, a közös helyiséget - nem kis munka volt. Van még, ha egy hétig mást se csinálnék, akkor talán tökéletes lenne. De van háztartás is, este, mire végzek, már olyan fáradt vagyok, hogy csak beesek az ágyba. És akkor sem bírok aludni - egy-két órát még elkínlódom.(most mindjárt 2 óra..)
Reggel 5-kor a "kedvenc" verebem kezdi a műsort, egyetlenegy frekvencián bír csak ordítani a hálószoba ablaka előtt. Van, amikor kirohanok, és mint a Hókuszpók, a hupikék-törpikékben, megpróbálom elkergetni ezt a "védett énekes" jószágot. Van, amikor feladom. Az egyik napközbeni fegyverem egy kereplő, amit tavaly Apuék hoztak nekem Erdélyből.. ott is gondoltak rám..Persze, visszafekvésről már szó sincs, készítem a reggelit, indul a nap.
Amikor reggelenként felébredek, vagy sírva ébredek, vagy csendesen- ám tettre készen. Soha nem tudom. Van, amikor késztetést érzek arra, hogy a kötelező tornát megcsináljam, tervekkel teli, úgy indítom a napot, van, amikor a pokolba kívánok mindent, van, amikor felkelni is egy gyötrelem..De felkelek, és meg se állok napnyugtáig, vagy mostanáig. Talán ma hoz egy kis nyugalmat az éjszaka.
Ezért a cím: – hullámvasút.. Fent vagyok, ám időnként zuhanok.. Vágyom egy vízszintes pályára! Olyan jó lenne elbújni valahová, és idősebbnek lenni!
