H1N1

"Van egy műsor, amiben felnőtt emberek mérik össze elsősorban lexikális tudásukat ötödik osztályos gyerekekkel és rendre szégyenletesen alul maradnak, beleértve a matematikát is. Lássuk, Ön okosabb e, mint egy ötödikes?

A Kossuth Rádióban volt hallható, hogy a felnőtteken végzett tesztek eredményei még nem ismertek, de elkezdték veszprémi önkéntes gyerekeken tesztelni a H1N1 vakcinát. Mivel a vakcina le van gyártva, rövidesen beindul a marketing gépezet, ami el fogja adni Önnek, nekem, minden embernek, aki ostobább, mint egy ötödikes.

A számtan példa: Amennyiben egy millió fertőzött emberből a sertésinfluenza megöl 500 embert, hányat fog megölni 10 millióból? A helyes válasz természetesen 5000, és ez a hivatalos WHO által publikált arány a jelenleg ismert H1N1 változat veszélyességét illetően.

Jegyezzük meg ezt a számot, mert még visszatérünk rá.

Mit felejtettünk el 33 év alatt?
Talán többen olvastak arról, hogy 1976-ban volt már egy sikertelen sertésinfluenza-oltóanyag kampány, ami több száz ember idegrendszerében okozott helyrehozhatatlan kárt, miközben sokakat rövidebb-hosszabb időre megbénított. Az orvosok még nevet is adtak a tünetnek: Guillain-Barre szindróma. Nem tudom, miért nem a Mérgező-Védőoltás szindróma nevet kapta - talán túl beszédes elnevezés lett volna.

Mindenesetre tény, hogy az orvosok nem voltak tisztában az oltóanyag hosszabb távú hatásaival és ez emberek százainak életét tette tönkre. A tagadás mit sem segít a dolgon. Emlékezzünk csak az autizmus és a csecsemőkori védőoltások kapcsolatára. Azt is évtizedeken át tagadták, mire 2003-ban az Egyesült Államok kormánya elfogadta a higanyt tartalmazó oltások káros hatásairól szóló tanulmányokat, és azóta folyamatosan vonják ki ezeket az oltóanyagokat a használatból. Az emberi szervezetbe bejutó anyagok határértékeit meghatározó amerikai kormányhivatal, az EPA (Környezetvédelmi Ügynökség) 2003-as adatai szerint egy 2 hónapos csecsemő a megengedett higanydózis 129-szeresét kapta az oltásokkal. Nem csak az amerikai csecsemő, hanem a magyar is, csak az ÁNTSz nem ért rá ezzel foglalkozni, mert a vitaminok betiltásával van elfoglalva.

És persze van egy csomó dolog, amit sem az ÁNTSz, sem a gyógyszeripar nem szeretné, ha Ön megtudná:

A védőoltás, amit rövidesen rászabadítanak a gyerekeinkre, lóhalálában készült el. Állami és ENSz rendeletek biztosították, hogy a gyártás előtt ne kelljen a szokásos teszteket elvégezni a rövid és hosszabb távú mellékhatások tekintetében.

A védőoltás olyan adalékanyagokat tartalmaz, amik azonnal gyulladásos tüneteket okoznak a szervezetünkben. Ezek miatt várhatóak a korábban is nagy arányban jelentkező idegrendszeri elváltozások.

A védőoltás akár meg is növelheti a tényleges influenzával kapcsolatos halálozási arányt amiatt, hogy megváltoztatja (elnyomja) a szervezetünk normális immunválaszát egy igazi vírusra. Nincs semmi statisztikai bizonyíték arra vonatkozólag, hogy bármi előnye származna azoknak, akik beoltatták magukat korábban, más járványok esetén. Ezt nem méri senki.

Az orvosok a mai napig nem tudják, ténylegesen mi okozta az 1976-os paralízises megbetegedéseket a védőoltást kapott emberek között, ennek ellenére ismét be akarnak oltani mindenkit.

Ha Ön vagy családtagja belehal a védőoltásba, vagy komolyan beteg lesz tőle, a gyártó cég nem felelős ezért. A kormány teljes mértékben átvállalja a felelősséget tőlük és fizeti őket mennyiségi és nem minőségi alapon. A kormányok felelősségét itt most nem minősíteném.

A D-vitamin, messze hatékonyabbnak bizonyult minden influenza védőoltásnál, de mindenki jobban jár, ha ezt Ön nem tudja meg.

A gyógyszergyártó cégek, akik érdekeltek az oltóanyag gyártásban, milliárdokat tesznek zsebre a következő hónapokban, amit az adóhatóság megemelt adók formájában vesz ki az Ön és az én zsebemből.

Amikor itt lesz a járvány és elkezdenek az emberek belehalni a betegségbe, sokan közülük olyanok lesznek, akik kaptak az oltásból. Az orvosok pedig ezt is meg tudják magyarázni szokásos “gyógyszerlogikájukkal”: a megmentettek száma sokkal nagyobb, mint azoké, akiket elvesztettünk. Persze a megmentettek száma nem ismert, az egy fikció. Mivel a krónikus betegek közül legelőször azokat oltják be, akiknek a legsúlyosabbak a betegségtünetei, nem is lesz nehéz megmagyarázni, hogy amúgy is meghalt volna. Krónikus betegségnek minősülnek az idült légúti betegségek, a krónikus szív- és érrendszeri betegségek és veleszületett vagy szerzett immunhiány.

Ha valamire, egy dologra jó lesz a következő hónapok védőoltás kampánya: a hatóságok fel tudják mérni és be tudják azonosítani azt a birka tömeget, amelyiket bármikor, bármilyen veszéllyel megijesztve sorba lehet állítani védőoltásért, vagy bármiért, amit el akarnak adni nekik. A későbbi ilyen kampányokat olcsóbbá teheti egy ilyen címlista.

Az elmúlt hónapokban millió szám fertőződtek meg emberek a H1N1 vírussal és gyógyultak meg anélkül, hogy bármi kezelést kaptak volna. A legtöbben észre sem vették, hogy influenzások voltak, mert a H1N1 fertőzés lefolyása enyhébb a korábban megszokott influenzákhoz képest.

Az egészségügyi dolgozók mindössze 30%-a adatná be magának vakcinát, miközben a 70%-uk nem, vagy még gondolkodik. A legtöbben (60%) a várható mellékhatások miatt aggódik. Ez derül ki 1500 egészségügyben dolgozó angol nővér körében végzett felmérésből.

Számoljunk tovább:
Hány embert kell beoltani a vakcinával, hogy megmentsünk EGYETLEN életet a sertésinfluenza következményeitől?

Figyelem! Ez a kérdés sosem fog a vezető médiákban elhangzani. Mivel a becsületes válasz nem az, amit az emberek hallani szeretnének…

A válasz mindenesetre elég egyszerű. Amennyiben feltételezzük, hogy a vakcina 100%-ban hatékony (ami azt jelenti, hogy megakadályozza a halált, ami egyébként bekövetkezett volna), egy élet megmentéséhez 2000 embert kell beoltani. Ez az arány számos médiában megjelent, mint ennek az új vírusnak a veszteségi aránya.

Mivel azonban nincs 100%-os hatékonyságú oltóanyag (messze nincs), nézzünk egy hasonló esetet. A szezonális influenza oltóanyagok esetén 1%-os hatékonyságról beszél a tudomány. A halálos esetek 1%-ában hatékony, amire a tudomány lelkesen tapsol, mert “minden egyes élet értékes”. Viszont ha ezt az arányt az új influenza oltóanyaga sem szárnyalja túl, a képletünk úgy alakul, hogy 200000 embert kell beoltani EGYETLEN élet megmentése érdekében.

Ha ezt beszorozzuk egy oltóanyag költségével, azt kapjuk, hogy EGYETLEN élet megmentése a H1N1 vírussal szemben 200-800 millió forintba kerül, attól függően, hogy melyik patikában szerezte be az ember az oltóanyagot.

Az oltóanyag gyártói persze optimistábbak nálunk. Szerintük a halálos esetek közel 10%-ában lehet hatékony a védőoltás. Ha nekik lesz igazuk, 10 embert mentett meg a 200000-ből a vakcina, miközben tudja Isten, mennyit öl meg a vakcina maga ebből a 200000-ből.

Kinek ennyire értékes 1 élet?
Az egészségügyi politika persze nem a józan ész alapján működik. Az politikai alapon működik. A politikusok pedig aszerint működnek, hogy “csinálni KELL valamit”. A reformok reformját is megreformálják, mert azt várja el tőlük a választó, hogy változtassanak, mert most nem jó. Ezért ők csinálnak valamit, mert az jobb, mint semmit sem csinálni vagy mondani. Mellrák ellenes program rákot okozó sugárzással tesztelve, tanulási nehézségek pszichiátriai tesztelése és kezelése drogokkal, éppen ilyen kényszertevékenységek, amit politikai kényszercselekvések szülnek.

200000 embert beoltani egy teszteletlen oltóanyaggal annak érdekében, hogy megmentsünk egyetlen életet, miközben ennél jóval több fog belehalni az oltásba magába, szintén elgondolkodtató - nem? Ha a józan ész alapján közelítjük meg. Persze politikai és pénzügyi szempontból ez a helyes választás. Ha nem teszünk semmit, nincs pénz és még le is váltanak a következő választásokkor.

Lássuk: az Ön esélye 1:1 arra, hogy egy teszteletlen vakcinával oltják be, miközben 1:200000 az esélye annak, hogy Ön lenne az a szerencsétlen, aki belehal egy sertésinfluenza fertőzésbe. Amennyiben ezt szeretné más megközelítésbe helyezni, ennek több nagyságrenddel kisebb az esélye, mint annak, hogy Önt villámcsapás végzi ki az élete során (1:5000). Forrás: NOAA

Matematikailag kifejezve: abban reménykedni, hogy a védőoltás védi meg a sertésinfluenza okozta haláltól kisebb, mint annak, hogy telitalálata lesz a lottón. És mellesleg a lottózásnak nincsenek várható idegrendszeri károsodást okozó mellékhatásai.

A lottóra szokták mondani, hogy az egy adófajta azon emberekre kivetve akik nem tudnak számolni. A védőoltás pedig most egy olyan adónemmé lépett elő, amit azok az emberek fizetnek meg, akik nem értenek az egészséges élethez.

Az influenza védőoltás nélkül is túlélhető. Rendszeres kézmosás, napi fél óra mozgás a szabad levegőn, D-vitamin, C-vitamin és cink, szelén és egyéb ásványi-anyagok bőséges mennyiségben, este egy hideg vizes zuhany tökéletes védelmet biztosít. És a mellékhatásai is kellemesek. Például a férfiak potenciája, a nők életkedve egyaránt visszatér tőle. Ez mind nem mondható el a vakcináról."

Forrás: Natúr hírek

MEGFÁZÁS



Egyik szemem sír, a másik nevet. Miután hétfő óta csak romlott az állapotom, tegnap eljutottam a tüdőszanatóriumba (még jó, hogy itt nem 2 hónap a várakozási idő, mint pld. a rheumán). Nem a h1n1 új vírust kaptam el, hanem megfázás, vagy pollenallergia, vagy mindkettő együtt. Gondolom ez abból derült ki, hogy "csak" hőemelkedésem van, és nincs láz, ezt többször el kellett mondanom.
A 30 éves allergia, és a 20 éve tartó asthma után már igazán tudhatnám, ha itt az ősz, vagy a tavasz, biztos beüt legalább egyszer a krach. Ám ilyen pocsék régen volt - nem bírok köhögni, orrot fújni, annyira fáj ilyenkor a jobb oldalon a mellkasom, a sok erőlködéstől. Ha hétrét görnyedek könnyebb köhécselni egyet, az orromat pedig kilehelem.. Kész gyötrelem. Egyetlen elfogadható testhelyzet van, félig fekve, baloldalon, nem mozdulva, pihegve. Na, ezt kéne 24 órán keresztül, akkor egészen tűrhető lenne.
Szednem kell antibiotikumot, és a legnagyobb bánatomra szteroid kúrát kell tartanom - ami kikészíti az ízületeket, mint azt már sajnos ismerem.

Reggelire muszály volt enni valamit, még ha nincs is étvágyam, a gyógyszereket evés közben kell bevenni. Tegnap kaptam a piacon káposztával töltött uborkát, ezt tettem a maci-sajtos, kolbászos kenyérre. A "töltött uborkára" az egyik barátnőm hívta fel a figyelmem, igaz, Ő a "Kovászos uborka kápossztával töltve" receptjét kereste, ez pedig ecetes uborka, édes káposztasalátával. De az elv ugyanaz: elkészítik külön az uborkát, külön a káposztát, az ubit kifúrják, és bele a káposzta. Ennyi.



Tegnap főztem egy húslevest délután - most csak erre vágyom. Este majd egy túrós csuszát a Férjemnek, az hamar kész van. Addig pedig megpróbálok baloldalazni - és abban bízni, hogy jó tv műsor lesz ma..



KÁPOSZTA SALÁTA ÉVÁTÓL



Hozzávalók:
1 fej kisebb káposzta
1 nagy fej lilahagyma
3 db ecetes uborka
Majonéz, mustár, só, bors ízlés szerint (mintha tartár mártást készítenénk, csak citromlé és cukor nélkül).

Elkészítés:
A káposztát, hagymát, uborkát egészen apró kockákra felaprítjuk (mint a káposztás tésztához). A többi hozzávalóból jó ízű mártást készítünk, és elkeverjük a zöldségekkel. 1 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

Sült húsok mellé remek saláta, de pirítós kenyérre kenve is nagyon finom. Fogyókúrázóknak is ajánlom (csak óvatosabban bánjunk a majonézzel).




Márk, remélem időben írtam be a receptet!

CUKKINI FŐZELÉK



Hozzávalók:
Kb. 1,5 kg cukkini
2 db közepes fej vöröshagyma
1 pohár tejföl
2 csapott evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
1 csomag kapor
Citromlé (aki savanyúbban szereti).

Elkészítés:
A hagymákat kis kockára vágjuk, egy hőálló üvegtálba tesszük, olajjal meglocsoljuk. A cukkinit meghámozzuk, lereszeljük, és lesózzuk. Állni hagyjuk, míg levet ereszt. Kicsavarjuk, és a hagymára tesszük, összekeverjük. Mikrohullámú sütőben puhára főzzük (800 Watt-on, kb. 15 perc). Főzés közben 5 percenként megkeverjük. Ha kész, megszórjuk a liszttel, gyorsan összekeverjük, hogy ne legyen csomós, majd beletesszük a felvágott kaprot, és további 2-3 percre visszatesszük a mikróba. Végül belekeverjük a tejfölt is.

Tálaláskor sült kolbászt, sült krumplit adunk mellé. Tükörtojással is nagyon finom.

Imola készítette a nyaralásunk alatt, nekem nagyon ízlett, olyasmi, mint a tökfőzelék. Az volt az egyik érdkessége, hogy nem talált reszelőt, így késsel vágta kisebb darabokra a cukkinit - szerintem mindegy, hogy reszelve, vagy darabolva van, itt csak az ízesítés a fontos. A tökfőzelékhez feltétként én sült húst (sült oldalas, sült pulykacomb, sült csirke, fasirt), vagy pörkölt félét szoktam tálalni, de ez a krumpli-sült kolbász megoldás is nagyon ízlett. A Fiúk még csavartak egyet a dolgon, tojásrántotta sült kolbásszal volt az Ő feltétjük.
Én a mikrósütőben való főzésért nem vagyok oda, de hogy pillanatok alatt elkészült ez az étel, nagyon szimpatikus!



SÁRVÁRI FÜRDŐ



Szemenye, Pusztalánc, Kisgecsej, Bögöte, Köcsk, Városmiske, Gérce, Dabronc, Hetyefő, Tokorcs, Rigács, Sótony, Nyögér, Bejcgyertyános és még sorolhatnám, milyen érdekes nevek! Mind egy-egy községet, falut takar - biztos mindegyiknek megvan a maga története, miért hívják úgy, ahogy. Mi a legutolsóban üdültünk egy hétig, a Barátainkkal béreltünk egy házat, s innét portyáztunk naponta. Elsősorban a Sárvári fürdőbe, ami már 3 évvel ezelőtt is megragadott: nem csak a gyógyvize miatt, hanem az élményfürdője is nagyon tetszik. Különösen a "sodró" rész, ami egy centrifuga tulajdonképpen, csak ruhák helyett az emberek pöröghetnek benne. Életemben nem úsztam annyi rekordot, mint ott! Az öltözője külön fogalom, egy labirintus, és koedukált lévén, igen izgalmas feladat megtalálni a szekrényt, a tusolót.. Időnként eltévednek az új látogatók, így aztán néha akadtak bonyodalmak:)





Sárváron láttam ezt az érdekes virágos oszlopot is, nagyon jó ötlet. A függőlegesen (vagy vízszintesen) álló lécek közé egy nagy fekete műagyagzsákot tettek, abba földet, helyenként kilyukasztva. Amikor fiatal a muskátli, beültetik, és ilyen szépségek lesznek belőle:




A múltkori üdülés alkalmával jártunk Kőszegen, Sopronban és környékén, most Szombathelyre és Sümegre kirándultunk 1-1 nap. A Sümegi vár nagyon tetszett, jó meredeken vitt fel a kisbusz, féltem is rendesen. Nem tudom, mikor alakult ki a tériszonyom, de hogy van, az tény. A látvány viszont olyan szép volt, hogy fotózni kellett. Rávettek, hogy kipróbáljam a kalodát is, mit mondjak, nagyon kényelmetlen!






A vár aljában egy lovarda volt, a pacik szállása pazarul néz ki, az ablakokon kukucskálnak ki:



Itt rendszeresen tartanak várjátékokat, idomított lovakkal, az egyiket épp akkor tanították meg lefeküdni, érdekes volt látni a módszert:



A Sümegi vár után Kehidakustányon álltunk meg fürödni - ki gondolná, milyen modern gyógy- és élményfürdő van egy ilyen eldugott kis helyen! 49 C fokos thermálvíz, élményfürdő, többféle medence - kevésnek bizonyult a 2 óra fürdésidő.



Szombathelyre csak fél nap maradt, oda vissza kell még majd mennünk!



Tegnap, vasárnap reggeli után 10 órakkor indultunk haza, a Balaton északi partján jöttünk körbe. Megálltunk Szigligeten (mindig csak a túlpartról látjuk), érdemes volt, gyönyörű a kilátás - bár a fotózásom némi kívánni valót hagy maga után:




Ha már Balaton, fürödni is kell, kb. 20 fokos lehetett a víz Balatonszepezden, és nem a Férjem volt az egyetlen, aki bemerészkedett.
Balatonaligán álltunk meg ebédelni - kár volt. Magas árak, lassú kiszolgálás (pedig egyedüli vendégek voltunk), és az étel is hagyott kívánnivalót maga után. Maga az étterem (Kikötő étterem) nagyon jól nézett ki, lefotóztam, de mégse mutatom meg, nem érdemes rá.

A Balaton északi partján szép élmény végigautózni, még ha időben több is, de olyan csodás látvány, hogy nem szabad kihagyni!

Budapest előtt 25 km-rel kaptunk egy defektet - nem lett baleset belőle, de mégis kellemetlen. Végül este 8-ra hazaértünk, jó hosszú nap volt!

Összességében nagyon jól éreztük magunkat, az időjárás is kegyes volt hozzánk. Csak azért imádkoztam, hogy ne essen. Felöltözni, levetkőzni lehet, de esőben mászkálni nem kellemes.
A főzést is beosztottuk, Ernő finom kinai ebédet főzött,



Imola cukkini főzelékkel jeleskedett,



Karesz grillezett: csípős kolbászt, baconba csavart virslit és fűszerezett tarját:




egyszer került csak rám a sor, gulyáslevest és túrós tésztát készítettem.



Mosogatni nem kellett, a gép megtette helyettünk:)A többi napokon étterembe mentünk, Sitkére, a Borostyán étterembe kétszer is ellátogattunk, csak ajánlani tudom: udvarias, gyors kiszolgálás - és még finomakat is ettünk!

SZÜRET



Megvolt az első szüret - legalábbis egy része - Apu nélkül. Annyira szerette mindig ezt az időszakot, élvezte a szüretet, a borkészítést.. A lányok, gyerekek szedték a szőlőt, a Fiúk hordák be, Apu pedig préselte. Ez a fotó tavaly készült:



Most már csak fentről figyelt, de azt hiszem meg lett volna elégedve a terméssel, sok és szép, egészséges szőlő termett az idén. Bort már nem készítünk, így eladtuk a szőlő nagy részét, ilyen mennyiséget képtelenség elfogyasztani. Én a piros szőlőért nem vagyok oda, pedig az is nagyon finom, de inkább maradok a fehér csemegénél.. Most szőlőt eszünk szőlővel:) És almával:)






NYARALÁS



Az ideinek még nincs vége, de az első fele letelt. Másfél hét, nem sok, de több mint a semmi. Ha belegondolok, van, akinek ennyi se jut, szomorú. Bizony, a külföldi utakat mi is kihagyjuk mostanában - de szerencsére van olyan szép ez az ország, hogy itt is remekül lehet nyaralni.
Most "családi nyaralás" volt, a család pesti része gyűlt össze a Balatonon a Sógoromék nyaralójában. Szerencsések voltunk, az időjárás kegyesnek bizonyult, csak egy viharos éjszakánk volt, ami még jól is jött, legalább lehűlt egy picit a levegő, és szép nagy hullámokat is láthattunk.
Az étkezések voltak kicsit körülményesek. Átlagosan 10-en voltunk, minden korosztályból. Ennek megfelelően más-más érdeklődési körrel rendelkeztünk. Volt, aki bujócskázott, volt aki úszott, volt aki rejtvényt fejtett, főzött stb. stb. Mindezt ezerfelé. Anyósom mondta az egyik csapatbegyűjtés során: "Egy zsák bolhát összegyújteni egyszerűbb, mint ezt a családot összeterelni!" Volt benne valami:)

Ezt a képet érdemes alaposabban megnézni: A Szigligeti púpok, csalóka látvány, 3 domb van egymás mögött, és van egy közös metszéspontjuk. Attól függően, honnan kapnak fényt, más és másképp látszanak, nehéz eldönteni, melyik hegy van elől, s melyik hátul:)



Ezt a malacot a Balatonfenyvesi sétányon sütögették - még mindig nem tudom eldönteni, étvágygerjesztő-e, vagy mégse.. szegény úgy össze-vissza van kaszabolva.